FALUDI Ádám

BIG MEK

Christian Morgensternre, Alfred Jarryra, a Faludy György által fordított Rabelais-ra hivatkozik nem egy írásában Faludi Ádám. Korántsem véletlenül: éppen az e nevek által kijelölhető háromszögben helyezkednek el írásai, ha nem is színvonalukat, mindenesetre jellegüket, felfogásmódjukat, irányultságukat tekintve. Morgensterntől származtatható az abszurd iránti kivételes fogékonyság, a legköznapibb szituációkban, jelenségekben, alakokban, tárgyakban, beszédmódokban fellelhető, sőt szinte szembeszökő képtelenség. Jarrytól a blődlit vette-vehette át a szerző, azt, hogy nincs név, szó, cégjelzés, közhely, amelyet fel ne kapna, ki ne tekerne, tovább ne fokozna, míg csak minden értelmet, álértelmet, ellenértelmet ki ne facsart volna belőle. Rabelais-ra rímel viszont az író nílusi áradású beszédkedve: az, hogy nem tud (nem akar) abbahagyni semmilyen leírást, elkezdett mondókát, megindított sztorizást, felvázolt szituációrajzot. E hármasságból következően szinte letehetetlen Faludi Ádám novellafüzérnek álcázott szórakoztató szövegegyüttese. Mert van ugyan valamiféle főhőse ez írásoknak (Tollasvesszőnek hívják, személyi adatait ugyan változtathatja néha, de azért nagyjából állandó, azonosítható figurának látszik), még csak valami menete is lehetne a róla szóló, vagy általa előadott történeteknek, mindez azonban eltörpül és elfelejtődik amellett, hogy a Big Mek tulajdonképpen önmagát folyamatosan író és újraíró, magát újra meg újra kétségbe vonó hatalmas szövegelés. Kiemelkedő nyelvi fantázia, szinte gyöngyöző, magával betelni nem tudó komikus véna, semmit soha komolyan nem vevő világlátás, egyszerre barokkos és szürreális szövegalakítás jellemző a kötetre, amely csak azért nem polgárpukkasztó, mert aki pukkadni szokott, az néhány bekezdés után felhagy olvasásával, aki viszont nem, az letehetetlenül érdekesnek, szórakoztatónak találja. - A posztmodern irodalomra és az abszurdra fogékony olvasók értékelik majd igazán.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez