ÁRPÁS Károly

VERSSÉ LETT VERS-ÉLET
(Alcím: szonettkísérletek)

A szegedi tudós-tanár, költő a szonettel való kísérleteinek műhelytitkaiba nyújt betekintést. A hetvenes évektől a teoretikus megfontolásokat gyakorlatba vivő, illetve azokat túlhaladó gyakorlatként írta szonettjeit. Ezek között akad olyan is, amely egy Deák Ferenc-levél verssorokba tördeléséből született, többnyire azonban az akkori mindennapok tényeit villantják fel, a szerző olvasmányaira, avagy magának a versnek a születésére reflektálnak. A versgyűjteményt kiegészíti a szerző tanulmánya Petrarca szonettjeiről, ennek bevezetőjében ír saját szonettkísérleteiről és a szonettkoszorúról is. A versszerető nagyközönségnek, illetve gyakorló magyartanároknak szerezhet irodalmi élményt - a jegyzetekkel, szerkesztői utószóval, a szerző életrajzával és bibliográfiájával kiegészülő, Pataki Ferenc festőművész grafikáival illusztrált - kötetet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez