Robin COOK

KÓMA

Az író kizárólag orvosi témájú bűnügyi regényeivel szerzett hírnevet. A Kóma című regény az első e bestseller-ek sorában. A történet Bostonban, a Memorial kórházban játszódik, ahol életerős, kisebb volumenű, hétköznapi betegségekkel bekerült emberek a kórházi kezelés során kómába esnek. Susan Wheeler harmadéves orvostanhallgatónak, aki egy hónapos gyakorlatát tölti a nagyhírű gyógyintézetben - miután legkedvesebb barátnője is az áldozatok sorába kerül - bizonyos körülmények, egybeesések gyanússá teszik a történteket. Kalandos, veszélyes pillanatokat sem nélkülöző nyomozása során a szálak a kórház legmagasabb beosztású vezetőire irányítják a figyelmét. A történet a mai, horrorkrimiken felnőtt olvasók számára már nem is tűnik oly átütő erejűnek, mint a megjelenés évében. Ha egyáltalán el lehet mondani valami jót a könyvről, akkor az az, hogy ez volt az egyik első felvetése annak a - sajnos a valóság beigazolta - félelemnek, hogy a kómába került, teljesen kiszolgáltatott, félhalott emberi testek kellő törvényi és társadalmi kontroll hiányában a lelkiismeretlen, szervezett szervkereskedelem áldozataivá válhatnak.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez