Avery CORMAN

KRAMER KONTRA KRAMER

Ted és Joanna Kramer átlagos fiatal amerikai házaspár, mindketten megéltek már egyet-mást, amikorra összekerültek. Házasságuk jónak és kiegyensúlyozottnak mondható, amíg csak meg nem születik első gyermekük, Billy. Joanna számára már a szülés is súlyos megpróbáltatást jelentett, ezért - hiába szeretné Ted - hallani sem akar második gyerekről, majd egyre inkább úgy érzi, hogy már nincs is saját élete, teljesen az otthon, a háztartás és a gyerek rabja. Szeretne visszamenni dolgozni, de ezt Ted nem engedi (anyagilag nem éri meg). Végül úgy dönt, hogy vissza kell szereznie szabadságát, újra meg kell találnia önmagát, s egy szép napon otthagyja férjét és a négyéves Billyt.
Ted először teljesen értetlen, dühöng, visszavárja, aztán lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba, elválik és előbb egyedül, később házvezetőnő segítségével megpróbál egyszerre apja és anyja lenni a fiának. Viszi-hozza, gondozza, eteti, foglalkozik vele. Bár sok a gondja (kétszer az állását is elveszti, szinte nincs magánélete, kalandjai elvetélt próbálkozások), őszintén szereti gyermekét, úgy érzi, része életének. Egyszer csak előkerül azonban Joanna, aki két év alatt mindössze kétszer látogatta meg Billyt, és magáénak követeli a fiát. Csúnya és költséges pereskedés kezdődik...
A néhol kissé érzelmes mai életkép nem kimagasló irodalmi alkotás, de valós problémákat fest, technikailag hibátlanul, és sokkal árnyaltabban, mint a regényből készült, nálunk is sikerrel játszott film.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez