Költői beszélyek és beszélytöredékek.
A kötet a Rózsa és Ibolyával (1847) kezdődik - érdemes lenne eltűnődni
rajta, miért tartotta sokáig Arany a legjobb, legkedvesebb művének.
Ezt követően a legfontosabb művekre szorítkozva tartalmazza a Katalin,
a Bolond Istók, A nagyidai cigányok szövegét, és olyan pompás
kisepikákat, amilyen az ellenállhatatlan humorú A Jóka ördöge vagy az
Arany által ritkábban megénekelt történelmi korszakban játszódó Az
utolsó magyar. Ezzel az 1858-ban keltezett művel záródik a kötet.
Gángó Gábor utószava néhány oldalon nem mondhat "szakmailag" újat a
kötetben közzétett gazdag, szerteágazó folyamról, de tömör, érthető,
fölhívja a figyelmet a fontosabb analógiákra (Katalin - Byron, Bolond
Istók - Petőfi, sőt Weöres stb.). Helyesen állapítja meg, hogy az
"...elbeszélő költemények formai és hangvételi egyöntetűsége ('népies,
for ever') a forradalom után megszűnik. 1850-től kezdődően a poétikai
eszközökkel való kísérletezés változatossága és az összetettebb
előadásmód jellemzi őket". A kötetben szereplő művek után, az
ötvenes-hatvanas évek fordulóján egy tiszavirág életű ódai korszak,
majd a
Buda halála
következik, s azután a költő Arany magába zárkózik.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez