BABITS Mihály

TÍMÁR VIRGIL FIA

A mű az író egyik legszemélyesebb gondjának, a magányból fakadó szenvedésnek és a közösséghez vezető út keresésének finoman árnyalt ábrázolása. A klasszikusan zárt szerkezetű lélektani regény - Tímár Virgil szerzetestanár és törvénytelen származású Vágner Pista kapcsolatának lírai rajza - önéletrajzi elemekre épül; Babits pécsi diákkorának és bajai tanítóskodásának élményeire.

Cselekménye röviden annyi, hogy két felnőtt férfi küzd egy kamaszfiú lelkéért. Egyikük a címbe emelt paptanár, a katolicizmus eszméiben mélyen hívő ember, aki egy kisvárosi gimnázium falai közt éli az életét, s aki szinte fogadott fiaként neveli a kétes családi viszonyok közül jött, korán árvaságra jutott gyereket; hamar felfedezi benne a kivételes szellemi képességet, az intellektuális szomjúságot, egyre inkább úgy érzi, hogy a gyorsan felserdült fiatalember az ő elszalasztott, elbizonytalankodott lehetőségeit fogja valóra váltani. Másikuk a vér szerinti apa, a nagyvárosi újságíró, aki életének egy csömörös pillanatában értesül arról, hogy neki valahol távol gyermeke van, s váratlan elhatározással nekiidul felkeresni és esetleg magával vinni őt. A nyugtalan, lázas szellemű ifjú választás elé kerül, ám amikor hirtelen felbukkant apja mellett dönt, nem annyira a "vér szava" szólal meg benne, inkább az újságíró alakja mögött fölsejlő másik világ vonzásának enged, Timár Virgilnek pedig be kell látnia, hogy hiábavaló volt pedagógiai eroszból is táplálkozó szeretete, eszményei-elvei erőtleneknek bizonyultak e kihivással szemben.

Babits a cinikus, dekadens polgári entellektüel alakját állítja szembe a tiszta, becsületes, bár kissé ósdi szerzetes figurájával, s a mélyebb emberi értékek mellett tesz hitet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez