|
BARTIS Attila
A SÉTA
Bartis Attila regénye nem könnyű olvasmány, azok közé az írások közé
tartozik, melyek nehezen fejthetők meg, és lázas keresgélések után engedik
látszódni a szövegösszefüggéseket, és a cselekmény - ha egyáltalán van ilyen
- szálait. Bartis regénye szinte elmesélhetetlen: egy kétszer is árvaságra
jutott gyerek - akiről csak a vége felé tudjuk meg, hogy valójában nőnemű -
keresi helyét a világban, de nem elvont, hanem nagyon is konkrét értelemben.
A mozaikos szerkesztés, a bekezdésforgácsokból álló mű ugyanis azt sugallja,
hogy nincs miért felnőni korunk gyermekének, a "késő műanyagkor" nem kínál
mást, csak pusztulást. Naturalista, olykor viszolyogtató részletességgel
számol be Bartis a halálról, gyilkolásról, leépülésről. "Külön világokat
épít, és kihal belőlük, hogy az elmúlását gyakorolja" - hangzik el egy
mondat a regényben, s mintha ez a mondat Bartis szándékát is nyilvánvalóvá
tenné. Ő is a halállal hadakozik, de nem félelemmel: tisztában van azzal,
hogy hatalma van saját élete fölött, s azt úgy rendezgetheti, miként
teremtett alakjai sorsát. "Egyszerre vagyok én és másvalaki. Az, akit látok,
fiatal és idegen, akit érzek pedig, ideiglenes." Szomorú, reménytelen világ
Bartis világa, s könyörtelen is, mert kétséget sem hagy afelől, hogy "nincs
hátra más."
|
