|
BENEDEK István
LEDÖNTÖTT OSZLOPOK
A párizsi Vendome téren 1807-ben, a római imperátorok emlékműveinek
mintájára oszlopot emeltek Bonaparte Napóleon haditetteinek
dicsőségére, amelyet a kommün idején döntöttek le, mint a forradalmi
szellemmel ellentétes emléket, a háborús erőszak szimbólumát. A
császári oszlop eltávolítása csupán egyik intermezzója volt a
Napóleon-szobrok és emlékművek nagy eltűnési hullámának, mégis
tönkretette Franciaország és az egész korszak egyik legnagyobb
festőjének, Gustave Courbetnak a kommün utáni éveit. A meggyőződéses
köztársaságpárti festő, aki nemcsak az idejétmúlt akadémista
művészettel, hanem a III. Napóleon politikai rendszerével is szemben
állt, a kommün tagjaként magas kormányhivatalt vállalt: ő volt a
művészeti ügyek főfelügyelője, amiért politikai ellenfelei
végeérhetetlen hajszát indítottak ellene. Üldözése azután is
folytatódott, hogy a Thiers-féle "új rend" által kiszabott
börtönbüntetését letöltötte, noha éppen ő volt az, aki a körülzárt
forradalmi főváros múzeumainak és a Louvre kincseinek biztonságba
helyezéséért a legtöbbet tette, a kommünt végrehajtó restauráció
teljesen háttérbe szorította, sőt emigrációba kényszerítette, ahol
rövidesen meghalt. Az ő művészetét és életének történetét idézi fel az
író könnyen gördülő művészetrajza, amelynek szimbolikus középpontjában
a Vendome-oszlop körüli események állnak. Az életregény, amelynek
formája fiktív emlékirat, a művészettörténet és a bibliográfia tényeit
jól szervesítő, kultúrált és színes, tájékozott, ám néhol felszínes. A
mű nem törekszik elmélyült korrajzra és bensőséges lélekábrázolásra,
inkább könnyed fordulatossága, művelt és sima irodalmi köznyelve, s
főként közvetlen, didaxis nélküli informáló jellege teszi szórakoztató
olvasmánnyá.
|
