|
BENEY Zsuzsa
KÉT PARTON
Beney Zsuzsa meglehetősen elvont költészete abban az értelemben
egyedi a kortárs magyar lírában, hogy ha szól - márpedig ritkán
szól - akkor valamilyen súlyos esemény, tragikus élmény
inspirálja, és amit mond, annak gondolati és költői
jelentésében is súlya van, és következetesen visszatér örök
témájához, a lét értelmének megfejtéséhez. Csaknem egy évtizede
(1993-ban) jelent meg a Szó és csend között, és most
szinte ugyanott folytatja, ahol akkor abbahagyta:
nagylélegzetű, mintegy 500 soros versműben vet számot az
"elbírhatatlan, mert kimondhatatlan" dolgokkal, ember és világ
kapcsolatával, ember és ember viszonyával, a létezés végső
kérdéseivel, és mindezt a korfordító 2000. évben teszi, "a
Tisza halálának évében". A 118 négysoros vers a magyar
bölcseleti líra egyik csúcsteljesítménye; szinte minden
strófája axiomatikus érvényű megfogalmazás: "Forma nélkül
elolvad az anyag. / Csak a semmi és a káosz határán / kavargó
és mégis álló létezés. / Időtlen massza a forgó időben".
Valóságos filozófiai esszé, nagy ívű gondolati konstrukció ez a
versfüzér, mégsem tanköltemény, hanem szinte izzó szellemiség;
posztmodern narráció, mégis sodró lendületű, magával ragadó
ritmusú-lejtésű olvasmány, amelyből föltárul az emberlét
megannyi dimenziója és a költő kozmikus felelőssége, a kicsiny
sorsok teljessége, fölsejlik az élet spirituális értelme és
végtelen perspektívája. E szellemi és poétikai értelemben
egyaránt kimagasló jelentőségű kötet - a filozofikus líra
olvasóinak maradandó élménye lesz.
|
