|
VISSZA A FÜLESBAGOLYHOZ
Egyszerre ismerős s ismeretlen, egyszerre természetes és bizarr
világ elevenedik meg Bodor Ádám két és fél évtizednyi
munkásságából válogató novellagyűjteményében. Ismerős, mert
szomorú kisembereké az ábrázolt lét, de mégis sokszor sejtelmes-
homályos, mert belső, lélekmélyi rezdüléseiket jelzi az író.
Jelzi: hiszen nem hagyományos értelemben, aprólékosan mutatja
be hősei gondolkodását vagy érzelmi életét, inkább reakcióikat,
gesztusaikat vetíti ki pillanatfelvételek formájában; nem
történeteket fogalmaz, de jelentéktelennek tetsző apróságokat
csupán, ezek viszont - mint cseppben a tenger - a lélek komor
vagy rácsodálkozó megrendüléseit, ámulatait tükrözik, netán a
pillanat megigazulást, fölismerést hozó varázsát. Az idősödő
pincér néhány másodpercig eltűnődik: évtizedek óta hordja a
sertéssültet uborkasalátával (Kivágott filmkocka); egy
lány egész napot tölt el a néptelen buszmegállóban bámészkodva
(Milyen is egy hágó?). A talán maguk előtt is
takargatott, de nagyon emberi kicsiségek állnak az író
érdeklődésének középpontjában, s miközben egy rezzenésük
látleletét adja, egész embersorsot, egész alkatot, jellemet
sejtet. Innét származik írásainak különös atmoszférája,
látásának sajátos szöge, jelzésszerű írástechnikája, a
vágyakozó vagy lemondó borongás fénytörése. És mivel
ábrázolásmódjának lényegi eleme a jelzés, a sejtetés, a
többértelmű elhallgatás, az olvasó úgy fogadja el a
történteket, ahogy megestek, holott tudja, bármi más
megtörténhetett volna. A köznapiban fölvillan a különös, az
epizódban a sors, a bizonyosságban a sejtelem (Mord
ember). Szemérmes, rejtőző alkatú, szavaikat megfontoló
alakokat beszéltet, akik azonban cselekedeteikben különösnek
tűnnek föl. Később azonban kiderül: ebben a helyzetben csak így
lehetett cselekedni (Plusz-mínusz egy nap; Sofőrünk egy
rosszabb napja). |
