Bozsik Péter

VÉRPUDING

A kötet ajánlója, Ladányi István szerint "Bozsik Péter nem következetes. Bármi határozottat is állítanék róla, valamelyik versével megcáfol". Csakugyan, a délvidéki magyar lírának e meglehetősen különc alkotója olyan kötetet állított össze, amelyből legalább három költőalkat tekint az olvasóra.
Az első ciklus (Utóétel) rövid darabjai, három- ötsorosai, parafrázisai, kis "színesei", lírai reflexiói egy hiperérzékeny költő vadul erős képekbe fogalmazott világ-kommentárjai. Töredékes-mozaikos, gesztus értékű képsorok ezek, például: "Kibuggyant idő - / - fenyőfa oldalán a / gyanta; vérpuding"; vagy: "(gumibot ne fájjon / golyó ne fogjon / halálnak hollója / válladra ne szálljon)". Van azután olyan műve e ciklusban, amely szellemi elődöket vagy társakat idéz, azokhoz - sokszor azok hangján - szól: Danilo Kishez, Koncz Istvánhoz, Csáth Gézához, Kukorelli Endréhez, Kovács András Ferenchez, József Attilához. A második ciklus (Mítoszgyilkos) szabályosan formált, hagyományos poétikai eszközökkel megjelenített versei valamilyen kulturális élményt tükröznek, illetve a hagyományos lírát művelő költő a maga létélményét vetíti bele olvasmányaiba, látomásait hasonítja más költőkéhez, így idézi Adyt, így szólítja kortársait, Tolnai Ottót és Tóth Lászlót, Nemes Nagy Ágnes "objektív" líráját követi stb. Ezek a formátumos versek - többségük bő évtizede keletkezett - minden formafegyelmük, klasszicizáló vonásuk mellett a készülő balkáni válság izgatottságát, feszültségét, szorongását tükrözik. Egy félelmeit keresésbe, szellemi tájékozódásba "fojtó" költő néz e lapokról az olvasóra, aki eljövendő kínjai elől versekhez menekül. A harmadik rész egy fiktív fordításgyűjtemény, bizonyos Dragan Dumitrov Fejadag című kötetének "magyarítása". Ezek az epikus vétetésű, pikareszk tónusú szabad versek - noha mindnek van valamilyen elbeszélhető tartalma, "cselekménye" - ugyancsak a rossz közérzet kifejezői és a rossz közérzet előli menekülés dokumentumai, a kallódó lét "formátlan" monológjai. A költő már nemcsak a környezetétől, magától is szenved, rosszul érzi magát a bőrében, és felejtésül fog szabad áradású, önkínzó- önbecsmérlő vallomásokba (Üzenet az analfabétáknak; Modern, ha ő mondja; Hogyan szeretkezik a nő?; Huzigálom a bőrt; Első (a) segély stb.). Ezek a vallomások nem gyónások, inkább obszcén, szókimondó, pökhendi és nyers gesztusok, melyek azonban hitelesen adják vissza a mélyre süllyedt ember és az otthontalan lélek keserveit.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez