Paulo COELHO

A ZAHIR

A szerző saját zarándoklatának történetét elbeszélve 2004 januárja és júniusa között írta meg újabb regényét, ami az eddigieknél is szemérmetlenebb giccs.
A könyv mottója: "Jorge Luis Borges szerint a Zahir eszméje az iszlám hagyományban gyökerezik, és valamikor a 18. században született. A Zahir arabul azt jelenti: látható, jelenlévő, valami, amit nem lehet nem észrevenni. Valami vagy valaki, amivel vagy akivel ha egyszer kapcsolatba kerülünk, lassacskán elárasztja az elménket, míg végül már semmi másra nem tudunk gondolni. Ez lehet szentség, vagy őrület." (Faubourg Saint-Péres A fantasztikum enciklopédiája 1953)
Az önéletrajzi ihletésű regény főhőse a jómódú író, akinek felesége, Esther tízévi nyitott házasság után váratlanul eltűnik. A sikeres, haditudósítóként dolgozó nő eltűnését az író semmivel nem tudja magának megmagyarázni. Kérdéseket tesz fel önmagának, melyekre nem talál választ. Végül egy különös fiatalember, Mikhail azt ígéri, hogy elvezeti őt eltűnt feleségéhez. Így kezdődik a hosszú-hosszú szerelmi zarándoklat: az eltűnt feleség Zahirrá, vagyis rögeszmévé változik, amitől az író Párizsból elindulva egyre kitartóbban folytatja a keresést. A közel három éven keresztül tartó spirituális utazás a kötet utolsó lapjain, a kazah sztyeppéken ér véget. Itt egy különös, spirituális szertartás részese lesz. Elérkezik Estherhez, szerelmük változatlan, de az író más ember lett a hosszú zarándoklat után: "Kitűnő ötlet újra átgondolni a történteket, ettől változnak a dolgok. [..] Ha valaki képes szeretni a társát előírások és feltételek nélkül, az az isteni szeretetet testesíti meg. És ha testet ölt benne az isteni szeretet, akkor a felebarátait is szeretni tudja. És ha szereti felebarátait, akkor önmagát is szeretni fogja. Ha pedig szereti önmagát, a dolgok a helyükre kerülnek." A beavatott asszony pedig ezzel fogadja rég nem látott férjét a regény utolsó előtti lapján: "Vártalak, ahogy Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink."

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez