Anton Pavlovics CSEHOV

SIRÁLY;  VÁNYA BÁCSI;  HÁROM NŐVÉR;  CSERESZNYÉSKERT

Csehov a nagy realista orosz irodalom kiemelkedő képviselője. Az elbeszélés műfajában egyedülállót alkotott. Emellett külön értéket képviselnek újszerű dramaturgiával megírt mesteri színművei, melyek közt a legjelentősebbeket e kötet is tartalmazza. Csehov legjobb hősei nem békélnek meg a sekélyességgel, de ugyanakkor nincs erejük ahhoz, hogy legyőzzék. Legfontosabb pszichológiai vonása a tudat és az akarat összeütközése. Lukács György szerint (A modern dráma elmélete): "Csehov drámái a modern irodalom leghalkabb drámái. Alig van bennük mozgás: a mocsár elnyeli az embereket, az egyik erősebben vergődik, a másik gyöngébben; mindegy, el kell süllyednie. Akaratról vagy küzdelemről szó sem lehet. A katasztrófák pedig - már ahol vannak - egészen groteszkül hirtelenek és véletlenekkel telik. Ezeknek az embereknek külső élete csupa véletlen; csak a vég bizonyos és szükségszerű. Egyszerre elcsattan egy lövés és elhangzik egy kiáltás - s utána, megint a régi csend, az orosz sivatag csendje."

Sirály
Két író áll a darab középpontjában: Trigorin, akit kétségtelen tehetsége és a művészi eszközök fölényes birtoklása íróvá avat, mégsem tölti be azt a hivatást, amelyet a mű hősnője, Nyina tulajdonít neki. A másik író, az ifjú Trepljov ugyancsak tehetséges, ereje azonban kevés ahhoz, hogy a körülmények szorítását le tudja győzni. Szerelme, Nyina Trigorin mellé áll, s Trepljov a darab végén főbe lövi magát. Trepljov a sekélyes, elcsépelt művészettől a tiszta művészetbe menekülve, magától az élettől menekül, amelyet végül fizikailag is elhagy. Trigorin viszont mint író, a sablonba fullad bele, csak Nyina képes a kétségektől elszakadni, az életét a művészet iránti ragaszkodásnak szentelni. Ő is csalódik, törhetetlen hite, az élet szeretete, a szenvedések vállalása azonban talán felemeli, képessé teszi az újrakezdésre.

A Ványa bácsi, ez a sokalakos színmmű mutatja be először teljes formájában azt a vidéki orosz udvarházat, amelyben reménytelen szentimentalizmus, szenvelgés, nagyképűsködés, elvágyódás és megnyomorított emberek igaz drámája ad találkozót. A címszereplő Ványa bácsi ugyancsak ellentétes póluson áll sógorával, Szerebjakov professzorral szemben. Arra áldozza életét, hogy gondtalan, fényűző környezetet biztosítson Szerebjakovnak, a "nagy tudósnak". Kiderül azonban, hogy a professzor tehetségtelen, önző és szívtelen. Ványa bácsi egész élete értelmét veszti ettől a felismeréstől. Egy felindult pillanatában rálő Szerebjakovra. A lövés nem talál, a professzor és felesége rövidesen elutazik, látszólag minden marad a régiben; a végleges dezilluzionáltságban pergetik majd le jobbra érdemes életüket.

A Három nővér a kárba veszett szépség drámája. A három testvér (Olga, Mása és Irina) egy vidéki városban él. Életük kusza, szerelmeik zűrzavarosak, mindhárman boldogtalanok. A darab hangulatát a szenvedésnek ez a megfoghatatlan légköre adja, s ugyanilyen megfoghatatlan az "optimizmus", amely a mű végén fogalmazódik meg: "... a mi életünk még nem fejeződött be... nemsokára megtudják, miért élünk, miért szenvedünk..." A darab, amelynek sem tragikus konfliktusa, sem tragikus szereplői nincsenek, a mozgalmas és az értelmes élet iránti enervált, meddő várakozást rajzolja meg. A három nővér jellegzetes csehovi hősök, akiket a közös - az élet elhibázott, a célokat, eszményeket az életbe átültetni nem tudó, akarat és tartás nélküli, de gazdag belső világot felmutató - szellemiség tart össze.

Csehov egyik legtöbbet játszott színpadi műve a Cseresznyéskert a 19. század végén játszódik. A Rasznyevszkaja család birtokát elárverezik, hogy villákat, nyaralókat építsenek a helyén. A család, amely a birtokon élt, szétszóródik: van aki állást vállal, mások külföldre utaznak. A jobbágyfelszabadítás, amelyet döbbenten vesznek tudomásul, egy ősi életforma eltemetését jelenti; a család tagjai, akik ennek az életformának egy-egy oldalát jelképezik, értetlenül fogadják a változást. A mű szimbolikus jelentést hordozva, bármely életforma megszűnésének tragikumát érzékelteti. Ez a színmű szinte minden csehovi motívumot felvonultat, szereplőik különböző hangszínben megismétlik a korábbi darabok nagy mondandóit, felismeréseit, sok mozzanatában és a hősök sok vonásában hasonlít az előbbi darabokhoz. Hozzájuk képes mégis előrelépés. Itt is az orosz birtokos-értelmiségi közegben játszatva az eseményeket az író - félúton a dráma, a tragédia és groteszk filozófikus színmű között. A csehovi dráma egyik összefoglalásának, az író eszméinek, egyik színpadi enciklopédiájának is szokták tekinteni. A címben is szereplő szimbólum a "vesztett illúziók" és a régi orosz élet jelképe is egyben: a Cseresznyéskertet, a régi Oroszország szimbólumát elvesztik azok, akik nem voltak képesek megtartani. A darab fiatal hősei azonban reménykedve hírdetik: "Új kertet ültetünk, pompásabbat ennél".

Csehovra a konfliktus legmélyebb oldala hatott, a küzdelem veleje: az ember, aki kikivánkozik a régiből, aki vágyódva nyújtja ki kezeit az új felé, és nem bírván elérni, visszaesik, s elpusztul. Még a küzdelmet sem látjuk, csak az elbukást: "Egy ember, aki valaha akart" - mondja magáról egy Csehovalak, de ez az ő összes alakjairól is igaz. Mint egy mocsár nyeli el az embereket az orosz kisváros vagy falu lelket sorvasztó levegője. Még a szép halál sem jut nekik osztályrészül. Nyárspolgár lesz az egykor tudósnak induló Andrejből (Három nővér), különc Asztrov doktorból és Ványából (Vánnya bácsi), és a szintén nagynak induló Csebutikin (Három nővér) elzüllött, részeges emberré lesz. Senkinek sem teljesülhet egy vágya sem ebben a világban, a nővérek nem jutnak el Moszkvába, ahová folyton vágyódnak, és nem lesz költő Szorinból sem (Sirály). És ha beteljesül is látszólag valami, a valóság egészen más, mint aminek képzelték, nem ér semmit (Nyina színészete a Sirály-ban). Jól csak azok érzik magukat, akik nem akarnak semmit, és megnyugszanak abban, hogy minden úgy van jól, ahogy van.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez