CSIKI László

LÉPÉSEK, KOPOGÁSOK

Úgy tűnik föl, Csiki Lászlónak tartós létállapota a szorongás. A nem sokkal Erdélyből való áttelepülése után megjelent verses kötetében (Elhallgatások) tapasztalt szorongás-emlékek, félelem-atavizmusok még akár természetesnek is fölfoghatók voltak. Ám azóta évtizednyi idő múlt el, és ez az életérzés - bizonyos helyzetekben - tartós maradt (Titkos jelentés; A táj képe), csak éppen kiegészült az elmúlás tudatának őszies hangulatú és képiségű metaforáival (Nomád mondat), illetve megtelt a költői én fölfokozásával, a lírai alany fókuszba állításával A mérték; Szilveszteri ballada). A versek másik vonulata a szatirikus vénájú költőt mutatja, aki még a szerelemről is szarkasztikusan szól: "Kedves lelkem, Lisbeth, vettem egy lakatot, / azzal fogom magát a szívembe zárni" (Télidő). A pogány örömök és az érzéki vágyak profán megszólaltatása (Földi dolgok) mellett sem haloványul el az otthoni tájak, az erdélyi hangulatok és emlékek megvallásának intenzitása. De immár ez az erdélyi élménykör is valami ironikus perspektívába kerül (Az árdéli fanyűvők), úgy beszél-mesél a költő, mintha a messzi idegenből érkezettnek magyarázná el, mit jelent Erdély, kik a lakói és miként élnek ott, az isten háta mögött az emberek. Így az idegenből jött Lisbethhez szólva mondja el a mai kelet-közép-európai élet szembetűnő, mindannyiunk előtt oly ismerős motívumait és jellegzetességeit (Béláék kertje; Az otthon űre; Lépések, kopogások; A mondat vége).

Csiki László verselését is jellemzi a "visszaklasszicizálódás", miként nemzedékéét és az utána következőjét, kortársaiét. Az egykori Forrás-nemzedék újítói közé tartozó, Szilágyi Domokossal, Hervay Gizellával vagy Páskándi Gézával indult költő avantgárd beszédmódja mindinkább magára ölti a mondandót lehető legpontosabban kifejező és képekben, érzékletes gondolatokban közlő formai fegyelmet. Csiki László mindig pontosan fogalmazott, ám ezek az 1990-es években írott versek arról tanúskodnak, hogy a pontosság mellett a csiszoltság, a gunyoros hang mögé rejtett műgond, a "mindentudó" stíluskészség is erénye a költőnek. Különféle versmodelleket, korstílusokat, modorokat imitál: Villonét, Janus Pannoniusét, Balassiét, miközben eredeti mondandóját formálja - "kibeszélős" módban - verssé. Újkori reneszánsz személyiségként látja maga körül a világot és igényli megverselni a "mindenséget", a költői személyiség univerzumát: emlékeit, szülőföldjét, szerelmét, írótársait és költőpéldáit, a létezés nagyon is 20. századi problémáit, nagyon is kelet-közép-európai anomáliáit - miközben filozófiai mélységű kérdésekről könnyedén, tréfásan, gúnyosan tud szólni - az igényes és modern gondolati költészet nyelvén. - Minden versolvasó - a kevésbé gyakorlott is - örömét leli majd e kötetben.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez