CSIKI László
LÉPÉSEK, KOPOGÁSOK
Úgy tűnik föl, Csiki Lászlónak tartós létállapota a szorongás.
A nem sokkal Erdélyből való áttelepülése után megjelent verses
kötetében (Elhallgatások) tapasztalt szorongás-emlékek,
félelem-atavizmusok még akár természetesnek is fölfoghatók
voltak. Ám azóta évtizednyi idő múlt el, és ez az életérzés -
bizonyos helyzetekben - tartós maradt (Titkos jelentés;
A táj képe), csak éppen kiegészült az elmúlás tudatának
őszies hangulatú és képiségű metaforáival (Nomád
mondat), illetve megtelt a költői én fölfokozásával, a
lírai alany fókuszba állításával A mérték;
Szilveszteri ballada). A versek másik vonulata a
szatirikus vénájú költőt mutatja, aki még a szerelemről is
szarkasztikusan szól: "Kedves lelkem, Lisbeth, vettem egy
lakatot, / azzal fogom magát a szívembe zárni" (Télidő).
A pogány örömök és az érzéki vágyak profán megszólaltatása
(Földi dolgok) mellett sem haloványul el az otthoni
tájak, az erdélyi hangulatok és emlékek megvallásának
intenzitása. De immár ez az erdélyi élménykör is valami
ironikus perspektívába kerül (Az árdéli fanyűvők), úgy
beszél-mesél a költő, mintha a messzi idegenből érkezettnek
magyarázná el, mit jelent Erdély, kik a lakói és miként élnek
ott, az isten háta mögött az emberek. Így az idegenből jött
Lisbethhez szólva mondja el a mai kelet-közép-európai élet
szembetűnő, mindannyiunk előtt oly ismerős motívumait és
jellegzetességeit (Béláék kertje; Az otthon űre;
Lépések, kopogások; A mondat vége).
|