|
CSUKÁS István
ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK
Aki csak egy-egy versébe kóstol bele Csukás Istvánnak, úgy
vélheti, igazi "alkalmi" költővel akad dolga. Olyan vérbeli
lírikussal, akit megihlethet jószerivel minden: egy találkozás,
megterített asztal, különös illat, felvillanó mosoly, jóízű
étel, a cigaretta kanyargó füstje, szinte bármi. Ami pedig
megihleti, arról bűbájos szavakkal, zengően szép nyelven, a
legrafináltabb versmértékeket is könnyed egyszerűséggel
váltogatva képes írni. Számára nincsenek nagy és kis témák,
csakúgy remekel egy náthán vagy csigolyaroppanáson bánkódva-
káromkodva, mint amilyen lelkesültséggel idézi fel a nagy
szerelmet, a költészet bámult-szeretett legnagyobbjait, házi
pantheonjának szentjeit, vagy akár a haza sorsát. Helyesebben
teszi azonban az olvasó, ha Csukás verseit nem külön-külön
ízlelgeti, hanem - kivált a most megjelent összegyűjtött versek
kötetét - egyvégtében, regények módjára olvassa el. Hatalmas
epika rejlik e kötetben, az egész, nagy - mert sok tapasztalatú
- élet "hegy- és vízrajzi térképe" bontakozik ki belőle: a
békéstarhosi gyerekkortól a világhírig, az ifjúságtól a (vélt)
öregségig, az életfaló lendülettől a halállal való
megbékélésig, a szent illúziók lángjaitól a csendes
rezignációig, és mindezek mellett, mögött és körött az ország
története is, szubjektív olvasatban, de roppant emberi hitellel
(Harangvirág, meggyfa; Óda Budán; Elömlik a narancssárga
nyár; Szomjas évszakom; Havas délibáb; Szüntelen eső; Utolsó
lélegzetvétel az ifjúságból; Sanzon; Párbeszéd; Éjszakák;
Helyzetdal; Az eldobott újság; Papíron őszi kert stb.).
|
