DEÁK-SÁROSI László
Az erdélyi születésű, iskoláit Temesvárott és Budapesten végzett
fiatal költő első kötete erőteljes tehetségről tanúskodik. "Nekem a
versírás nem cél" - írja bevezetőjében -, "hanem szükséglet, ez a
kötet egy lélektani napló". Ez a sajátos értelmezésű napló egy
rendkívül zaklatott, súlyos testi-lelki válságokat átélt ifjúkor
tükre. Majrényi Zoltán találóan írja ajánló jegyzetében, hogy ez a
versgyűjtemény arra is kiváló példa, miszerint "... a
hatalom-nyomorította képzelet is képes sarjasztani szépséges-ágbogas
növényt". Ez a "növény" nem hasonlatos sem a népdalok énekelte mezei
virághoz, sem a városi költészet sápatag terméseihez. Vadon burjánzó,
az emberi lélek mélységében gyökerező, a fantázia végtelenjébe
felszökő "mesefa", nehezen azonosítható törzzsel, levelekkel,
virágokkal. Ennek a vegetációnak "díszei részegen dűlöngélő / kalapos
kopjafák" (Rokonok), ezek "cserjék fák a Mezőhavas derekán és /
Magányos fenyők az elkopott bércein (Bevezetés). Deák-Sárosi László
voltaképpen gondolati lírát művel: kemény igazságokat mond ki
egyáltalán nem dúdolni való verseiben. "Kezdetben csak tollal írtam és
vízzel / Ám fokozatosan léket vert belém / A fémmé materializálódott /
Teremtés tudatának ironhegye" - vallja Ars poetica-jában. Ez a
"materializálódott teremtés" olyan töprengő, töprengésre késztető
versekre ihlette, mint a K. K.-versek némelyike, az ötrészes Álmok a
tengerekről vagy a véres jajkiáltás, az Emberek. Tehetséges költő, aki
az igényesebb versolvasók figyelmét is felkeltheti.
|