|
Sven DELBLANC
PRIMAVERA
Vitriolos hang, szarkasztikus irónia, társadalomkritikai él
jellemzi a svéd író eklektikus stílusú prózáját. A Primavera című
regényében a realisztikus részek gátlástalanul csapnak át
szürrealizmusba; mint ahogy az ars poetica-szerű előszóban áll:
"radikálisan tisztátalan esztétikájú" ez a könyv. Tartalmában is a
művészet modern funkcióját firtatja. "Primavera", a "tavasz istennője"
a regényben nem más, mint egy sztriptíztáncosnő. ő áll a
főszereplőhármas középpontjában; élettársa az elbeszélőnek. Erik
Ahleniusnak (aki "ősdiák", bukott festő és prosperáló képhamisító).
Közös bérházban laknak ők Pentivel (aki egy finn tróger) és Kyhle
gróffal (egy őrült gróf, aki családja utolsó képviselője). A három
lecsúszott férfi úgy véli, hogy leszállva a történelem vonatairól,
menedékhelyre lelnek kis udvartartásukban, és Primavera, pár palack
itóka, meg dédelgetett álmaik segítségével elvarázsolt kertté tehetik
azt. Aranykor képzetük, mely a viking korban élt boldog Sibbe-népről
szól, az elbeszélés szürreálisba fordulása folytán valóra is válik.
Mintha a festő egyik képe kelne életre: megjelennek Primaverához
hasonló Sibble-lányok, és a tekintélyes urak ülése orgiába fullad. E
furcsa "leleplezés" után a két groteszk figura eltűnik. Ahleinust
viszont magasztalt festőként látjuk viszont; az ő szavaival élve:
bejutott a Művészetekhez címzett bordélyházba vagy a kuplerájnak ebbe
a részlegébe, ahol a hatalommal, politikával, pénzzel folyik a
fajtalankodás. És ezután visszavágyja a régi, siralmas udvart és a
közönséges Primaverát. |
