Jacques DERRIDA

A MÁSIK EGYNYELVŰSÉGE

A nyugati filozófiában néhány évtizede vált nyilvánvalóvá az a tény, amit "nyelvi fordulatnak" neveznek. Hosszú folyamat során kiderült, hogy nemcsak a szó hagyományos, mondjuk, nyelvészeti értelmében van nyelv, hanem nyelv lehet a divat, az öltözködés, a képek használata, a rokonsági szisztémák rendszere stb. A nyelvi fordulat adott új dimenziót, kimutatva, hogy minden nyelvről is egy adott nyelven beszélünk, gondolkodunk, sőt, hogy egész világunk a nyelvben adott. A kutatás azóta e nyelv körül forog, ez határozza meg az ismeretelméleti, metafizikai stb. kutatások horizontját. Derrida jelen műve - és ezért tartozik ez a munka a legjelentősebbek közé - egy lépéssel továbbmegy, arra kérdez rá: mennyiben az "enyém" ez a nyelv? A kérdésfeltevés nem oldható meg a nyelvről szóló nyelv (a metanyelv vagy metanyelvek hierarchiája) elméletének felhasználásával. Hisz a kérdés éppen a legsajátabb nyelvre vonatkozik, arra a nyelvre, amelyen túl már nem lehet lépni, amelyre tehát - a szó megszokott értelmében - nem vonatkozhat metanyelv. Derrida természetesen nem oldja meg a megoldhatatlant. Könyvének érdeme a nyelvkérdés ilyen, a nyelvi fordulat óta legmélyebbre hatoló felvetése, és a dekonstrukciós eljárásokkal való minuciózus vizsgálata. E vizsgálat során új perspektívát és új dimenziókat kap az "egynyelvűség", ami természetesen nem "idegen nyelvek" nem tudását jelenti, bár Derrida ezt a kérdést is megvizsgálja. - A kötet a kilencvenes évek legfontosabb filozófiai értekezései közé tartozik, ám olvasása komoly előképzettséget, a posztmodern filozófiai munkák olvasásában való gyakorlottságot igényel.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez