|
Alexandre DUMAS
A HÁROM TESTŐR
Mint Dumas más sikerültebb regényei, A három testőr is afféle
botrányköve az irodalomnak: kétségkívül, hogy szerzőjük a lehető
legolcsóbb anyagból építkezett. Felhasználta hozzájuk a másodlagossá
vált "ponyvára" süllyedt romantika szinte minden kellékét: a
titokzatosságot, a vérbosszú különböző motívumait, az éteri
lelkesültséget, az abszolút férfias bátorságot és hősiességet, a női
becsület himnuszait és a démoni, erotikus vonzerejével élő és
visszaélő "gonosz szépség" mítoszát, a nagyvilág pompáját, a byroni
világfájdalmat stb, stb. És mégis, mindennek ellenére, művei nemcsak
hallatlanul népszerűek, de az irodalmár sem vonhatja meg tőlük a
csodálatát. A három testőr ma is, másfél évszázad után, izgalmas,
letehetetlen könyv. Számtalanszor megfilmesítették úgy is, hogy
komolyan vették annak szereplőit, vagy alakították át irónikusra,
nyomába sem értek, érnek a regénynek. Sajátos báját, utánozhatatlan
varázsát ugyanis éppen az adja, ahogy az író egyrészt lelkesedik
hőseiért, a gyönyörű, jóságos Bonacieux asszonyért, avagy a heves
vérű, ám minden jóra kapható D'Artagnanért, barátaiért, a király
legderekabb testőreiért, szívből gyűlöli a gonosz királyt, másrészt
nevetni is tud gyerekes fantáziája termékein, kalandjaikat végig
izgalmasnak, többesélyesnek mutatja. A gazdag variációk (nincs két
egyforma párbaj a műben, pedig ugyancsak hemzseg ezektől), a
változatos eseménymenet, a még egészségesnek érezhető enyhe szadizmus,
vérszomj, a nem túlságosan árulkodó, az egész művet belengő erotika, a
színes történelmi kolorit, a jóízű humor teszi ma is kívánatossá.
Annál is inkább, mert a múltszázadi és a jelen utódai sohasem tudják
megközelíteni Dumas prózáját, csak silány epigonjai.
|
