200 SZONETT
Faludy György szonettjei egy kései, nagy szerelem ihletése
révén fűzhetők csokorba. A világ különböző pontjain: Máltától
New Yorkig, Valenciától Philadelphiáig írt szabályos és
szabálytalan szonettjeinek hőse, tárgya az átlényegült
szerelem, szóljanak bár irodalomról, politikáról,
szabadságvágyról vagy a fizikai-szellemi környezetszennyezés
ártalmairól. "Kloáka az élet, / de egymást még meg tudjuk
váltani" - írja IV. szonettjében. A fejt behavazó kor
szomorúsággal felhőzi ugyan boldog életérzését, de állandó
alkotómunkára is ösztönzi: "E verseket is azért jegyzem le, /
hogy itt maradjak, mikor elmegyek" (XX.).
Nemcsak a szerelmi érzés sokféle húrján játszik a szerző, hanem
a természet szépségeire is nyitott: a tenger és a szél játéka
Máltán vagy a spanyol esték varázsa éppúgy megihleti, mint a
hétköznapibb motívumok, a csízek éneke vagy fák suttogása
bárhol a világon. Ezért nem érti a mai kiüresedett ifjúság
"boldogtalanságát" (LXXIII.), ezért ítéli el káromló szavakkal
a környezettel szemben vétőket (LVII., CLII., CLIII.).
Huszonöt
esztendő bolyongásai során vissza-visszatér gyermek- és
ifjúkora Budapestjére (LXXXVI., CXIV., CXVIII.), halott
barátainak állít emléket Karinthyt, Kéri Pált, Jászi Oszkárt,
Fényes Lászlót, Károlyi Mihályt, Köstler Artúrt szólítva.
Nyomot hagytak verseiben az üldöztetés iszonyú emlékei is.
Hitler és Sztálin tetteit egyforma mércével ítéli el; ezért is
tud méltó módon szólni "a sovány albán vénasszony", Kalkuttai
Teréz anya humanizmusáról (CXXVI.), ezért ragyog fel reménye a
magyarországi változások láttán. Csoóri Sándornak ajánlott
szonettjében írja: "Mindketten tudjuk: amíg kiderül, /
megsokasodnak rajtunk a sebek. / De nincs kétség. Ez egyszer
sikerül" (CXCI.). |