|
BÖRTÖNVERSEK, 1950-53.
Az ötvenes években többféle börtönt, büntetőtábort is megjárt
Faludy György e kötetében azokat a verseit gyűjtötte össze,
amelyeket épp e börtönökben, táborokban írt, pontosabban:
papír, írószer nem adatván neki, fejében kidolgozott. A
költeményeknek azonban korántsem pusztán a sajátságos
keletkezési körülmények adnak jelentőséget, önértékük, jelentős
esztétikai értékük van. Az olvasót elsőül e költemények
sajátos, téveszthetetlenül faludys hanghordozása,
versmondattana, ritmusa fogja meg. A többnyire jambikus menetű
verseket sajátos, döccentő hangsúlyok "ellenpontozzák", a
folyamatos, retorikus előadásmódot, dikciót ugyancsak igen erős
kitételek, emblémák, ősi magyar verstoposzok teszik helyenként
- általában épp a tartalmi csúcspontokon - szaggatottá, szinte
tragikusan törtté, menetéből kiugróvá. Ez a versbeszéd persze
igen erős érzelmű és indulatú vallomásokat görget. Faludy a szó
régi, múlt századi értelmében "férfias" költő: dacos, őszinte,
szókimondó, egyéniségét mindvégig őrző, sorsával bátran
szembenéző. Ez a férfi a legtöbb vers lírai hőse, róla szólnak,
vallanak a legszebb sorok (Kihallgatás; Havas Bandi; Emlékezés
egy régi udvarházra; Recski est; Éhség; Magánzárka; Monológ
életre-halálra stb.). |
