FEJES Endre

ROZSDATEMETŐ [Regény]; HAZUDÓS [Novellák]

A kisregény a nagy családregények modern, lerövidített változata, lényegében két nemzedék rajza. Cselekménye az első világháború végétől 1962 tavaszáig kíséri végig a Hábetler-család történetét. A műfajnál szokásos szerteágazó korrajzról lemondva csak azt a vonalat követi végig, mely az első világháborús közlegény, eredeti foglalkozására nézve ács, a két világháború között altisztként dolgozó apa, és Pék Mária cselédlány házasságkötéséből született fiúk, ifjú Hábetler János gyilkosságáig vezet; a szerző arra keresi a választ, miért gyilkolta meg ifjabb Hábetler János sógorát. A színhely a két világháború között egy barakktelep, utána egy külvárosi bérház; a mellékszereplők a barakkbéli, majd a bérházi szomszédok, s azok a lecsúszott emberek, akiket a három Hábetler-lány férjül választ. A tragikus gyilkosság szülője maga a kispolgári életforma, mely a második világháború után anakronisztikussá, tartalmatlanná válik, s az új körülményekhez alkalmazkodni nem tudó Hábetler-család teljes szétzüllését, erkölcsi megsemmisülését eredményezi. A konzekvenciát a szerző egy lezüllött, részegeskedő dzsenri-típussal, a harmadik lány volt férjével, a legyilkolt Zentay Györggyel vonatja le.

A kiváló regény formailag a nyomozati jegyzőkönyvek rideg, tárgyilagos hangján íródott. Lemeztelenített, tömör, sokszor tőmondatos előadásmódja mindenfajta stílusbeli díszítést mellőz. Az életforma bezárulását s a benne megálló időt reflénszerűen visszatérő mondatok érzékeltetik; születésnél, esküvőnél, egyéb családi ünnepnél "Pék Mária halat rántott, túrós csuszát készített, s a társaság férfi tagjai snapllisztak." Realista írásmódja, stílizált egyszerűsége egyszerre drámaivá és költőivé teszi az egyébként igen olvasmányos regényt.

A Hazudós című novellafüzér hősei a társadalom perifériáján élő emberek, akiknek életéből még hiányzik az igazság, a szeretet. Emberibb élet felé való tragikus sóvárgásukat ábrázolja az író mély együttérzéssel (A bűvész; A Hazudós; Eljegyzés; Mocorgó). A hősök valahol az álom és valóság között lebegnek. Ezt a lebegést követi a nagyon szubjektív, néhol a szabadvers asszociációival dolgozó stílus. A későbbi novellákban már a Rozsdatemető munkásfigurái jelennek meg. Itt a szerző kritikai hangja erősödik: figurái nem irodalmi hősök, üzemen kívüli életüket ugyanaz az esetlenség, szertelenség jellemzi, mint a korábbi írások alakjait, igazán csak a munkában, az üzemben teljesednek ki. Fejes ezzel társadalmi fejlődésük első fokát érzékelteti. Van már lehetőségük, ahol biztonságban érezhetik magukat: az üzem, a munka az övék, hátravan még teljes emberi mivoltuk kiteljesedése (Ceruzavázlatok, Vidám cimborák). A téma változásával megváltozik a nyelv is: az író rövid közlő-mondatos, tárgyszerű nyelvi stílusban ábrázol. Együttérzése azonban itt is átsüt az objektív elbeszélő hangon; általános emberi problémákat jelenít meg, melyek aktualitását több novella (A hazudós; Mocorgó; Vonó Ignác; Kék-tiszta szerelem) színpadra való átdolgozása is mutatja.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez