Gustave FLAUBERT

ÉRZELMEK ISKOLÁJA

Gustave Flaubert eredetileg 1869-ben megjelent műve egyike a világirodalom legjelentősebb alkotásainak, időtálló remekeinek, amely ugyanakkor kiadása óta heves viták, teoretikus és impresszionisztikus rokon- és ellenszenvek kereszttüzében, gyújtópontjában áll. A Bovarynéhoz hasonlóan az Érzelmek iskoláját is egyfelől a romantika paródiájának, másfelől a kritikai realizmus egyik sajátos végpontjának szokás tekinteni, mely - ebben a minőségében - egyszersmind a naturalizmus és közvetve a huszadik századi regény nyitódarabja is.

Az elsősorban önéletrajzi fogantatású mű (nemcsak egyes mozzanatai "vágnak egybe" az író életében előfordultakkal, de szereplői is rendre megfeleltethetőek Flaubert közvetlen környezetének valós alakjaival), epikai tengelyében két barát, Frédéric Moreau és Deslauriers életútja áll 1837-től 1867-ig. Közülük is inkább Frédéric az, aki az író által ábrázolni kivánt nemzedéki életérzés és sajátsági karakterjegyek hordozója, képviselője, míg Deslauriers - olykori agresszivitása, dinamizmusa ellenére is - voltaképpen csak az epigonja, majmolója. Mindenesetre e formailag balzaci módon hömpölygő regény főhőse sajátságos inkarnációja a hajdani Rastignacoknak és Soreleknek: végletesen enervált, tehetetlen és passzív, inkább kis- és középszerű figura, aki nemhogy nem alakítja sorsát, de aki mellett és felett zajlik a történelem anélkül, hogy bármi cselekvő része volna benne. Persze ebbe a történelembe - sugallja az író - nem is nagyon érdemes bekapcsolódni: bizonyság rá az, amit Fülöp Lajos-i korszakról, a forradalmi anarchiáról, majd III. Napóleon uralmáról rajzol éles kontúrokkal, sarkítottan az író. Mégpedig annak gyakorlatilag teljes vertikumát (az arisztokráciától a lumpen- proletariátusig) bemutatva, éles kritikával színre léptetve a társadalom szinte minden rétegének, a párizsi nagypolgárságnak éppúgy, mint a nyárspolgároknak vagy a művészeknek és értelmiségieknek jellegzetes képviselőit, torzult céljait, törekvéseit, erkölcstelenségét, gusztustalanságát (miközben természetesen a vidéki Franciaországról sem feledkezik meg).

Maradna tehát a magánélet szférája - a cím is erre, az érzelmi, érzéki nevelődés folyamatára utal - ha Frédéric legalább ezt a maga teljességében vállalni tudná. Voltaképpen azonban itt is a hiány a jellegadó minőség, kezdve az első kamaszkori megalázó bordélyházi kalandtól, folytatva az első párizsi évek naiv-szentimentális csetlés-botlásain, majd az intellektuális űrrel terhelt, pusztán érzéki viszonyon Rosenette-tel, a szép kurtizánnal, az előkelő és gazdag Dambreuse-né szeretője szerepének vállalásán át a teljes érzelmi és erkölcsi zűrzavarba, dekadenciába merülésig. Testi kapcsolatainak ellenpontja az Arnoux-néhoz fűződő tiszta, beteljesületlen szerelem lehetne - ha ennek idétlenségéről nem éppen Flaubert győzne meg a kegyetlenül pontos, groteszk búcsújelenetben.

Az Érzelmek iskolája eképpen a dezilluzionizmus máig ható, markáns regénye, maró iróniával visszatekintő rajz nemcsak a francia 19. század közepéről, de a mindenkori ifjúság ábrándjairól, a fiatalkori vágyak szükségszerű beteljesületlenségéről is.
Az értékes és időtálló mű természetesen kamaszkortól "kötelező olvasmány".

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez