Ladislav FUKS

A HULLAÉGETŐ

Történetünk elején Karel Kopfrkingl, a prágai krematórium példás, munkáját rajongva szerető alkalmazottja: ő irányítja a hamvasztó-térbe az elbúcsúztatottakat, s ügyel, hogy a kemencék az előírt hőfokon maradjanak. Amilyen kötelességtudó a munkahelyén, olyan a magánéletében is. Feleségét, leányát, fiát imádja, s messzemenően gondoskodik róluk. Nem iszik, nem dohányzik, németet, csehet (magát és családját is annak tartja), keresztényt és zsidót egyaránt becsül, ahogy a törvények előírják. Politikával nem foglalkozik. És mégis 1938-ban csak néhány, a Szudéta-vidék megszállásától Prága megszállásáig eltelő hónap kell ahhoz, hogy egy merőben ellentétes - német faji öntudatra ébredt, társait besugó, családirtó (megtudja, hogy felesége zsidó származású), nagyszabású hóhér-karrier előtt álló - Kopfrkingl álljon előttünk.

De valóban nem azonos korábbi önmagával? A regény elején a szerző képes is velünk elhitetni, hogy valamiféle új Svejkhez van szerencsénk. Kopfrkinglből csak úgy dőlnek a tanulságos sztorik és a példázatok. Azonban hamarosan rádöbbenünk, hogy az érzelgősség, kenetteljesség, szertartásosság lényegi eleme ennek a primitíven egocentrikus figurának. Dolgos kispolgári léte inkább az őt körülvevő viszonylag emberséges társadalom érdeme. Amint ennek összhangja megszűnik, benne sem marad semmi pozitív.
A neves cseh író ebben a regényében is hű marad művészetének központi kérdéséhez: miként viselkednek a különféle emberek az embertelenség mocskában? Ezúttal azt a típust mutatja be, amely ostobaságánál, belső gyengeségénél fogva lesz az árulás tömegbázisává.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez