GÁRDONYI Géza
Gárdonyi legismertebb és méltán népszerű regénye az 1900-as évek
elején íródott. Az író érdeklődése ebben az időszakban egyre inkább a
magyar múlt felé fordult; saját politikai, társadalmi és vallásetikai
gondolatait ágyazta be a história jelmezébe, szimbolikusan, de az
értők számára megfejthetően. A regény megírását gondos, forrásokat
figyelembe vevő kutatómunka előzte meg. A Nyelvemléktár kötetei
mellett egyháztörténeti munkákat, középkori névtárakat böngészett át,
sőt a margitszigeti domonkos kolostor föltárt részeit is
tanulmányozta, rajzolta és kiegészítette magának. Kitűnő beleérző
készség pótolja a kissé vérszegény cselekményanyagot. Képzeletindítóan
hozza elénk IV. Béla korát, a tatárjárástól a feldúlt és szétzilált
ország életrendjét, a női és férfikolostorok belső világának különös,
furcsa, ridegen szigorú rítusait. A könyv középpontjába állított
szerelmi epizód: Jancsi fráter finoman festett vonzódása a király
lánya, Margit iránt kevéssé sikerült, életesebbek Ágnesnek, Jancsi
anyjának, Marceliusz, Jakab és Ábris barátnak portréi. |