|
KIRÁLYOK FÖLDJE
Válogatott régebbi, valamint 1986 óta született új verseit
foglalta kötetbe Gergely Ágnes. Az új gyűjteményben néhány apró
változtatástól eltekintve a válogatott rész megegyezik az
Árnyékváros címűben megjelenttel. A költő nem rajzolja át
múltját, nem emel ki belőle más vonulatokat, más szándékokat.
Látszólag ezt a vonást erősíti fel a kötet új termést összegző
része is. Címe Királyok könyve finom rájátszás az egész kötet
címére is, ám csak látszólag. Mert igen sok vonás látszik
azonosnak, állandónak szinte minden Gergely Ágnes-költeményben:
a pazarul bőséges, egyszerre nemesen klasszikus és finoman
modern nyelv, a hosszú, intellektuálisan tagolt periódusok
nyomatékos szerepe, a gyakori rájátszások és allúziók a magyar
és a világköltészet toposzaira, metaforáira, a versek
dallamossága, visszafogottságában is nyomatékos zeneisége, a
mondandó, az üzenet mindenkori erős összetettsége, finoman
kipontozott ellentétjátékok szellemessége, a naivul nőies és a
rafináltan racionális gondolkodásmód együttese stb. Ám az 1986
óta írt versek mégiscsak sok újdonsággal szolgálnak.
Mindenekelőtt azzal, hogy miközben egyszerűbbé válnak, némi
túlzással akár úgy is mondhatnánk, nyersebbé, és ugyanakkor
áttételesebbekké, rejtélyesebbekké, titkolódzóbbakká,
sejtetőkké (Péter-Pál után; Fenyőtű; Elégia egy tükörképhez;
Hajnali áhitat; A pólóing; Tarokk stb.). Olyasmiket is versbe
emel az "új" Gergely Ágnes, amit a "régi" soha: elgázolt
kutyatetemet, közhely-mondásokat, a "kollektív emlékezet" (Ius
primae noctis) vegyes törmelékeit, külföldi utak anziksz-látványosságait
stb. Ám ezek a nyers, látszólag kidolgozatlan
részek sajátos fókuszává válnak az új verseknek. A köréjük
szerveződött, a réginél is megkapóbban áradó, nagyívű
versbeszéd egyrészt eltünteti-megsemmisíti őket, másrészt
éppen ellenkezőleg, ellentétes ragyogásánál fogva még jobban
kiemeli durvaságukat, megdolgozatlanságukat, a hatáslehetőségek
egy egészen új tárházát nyitva meg. Intenzitását tekintve új az
a jelképsugalló, mesterien kinyilvánító beszédmód is, ami e
kötet legszebb darabjait oly magasra emeli, mint a Mit jelent
egészét, egy-egy sor a költemény tündökletes zárlatát, (A 137.
zsoltár), olyan "félhosszú" vers menetét, mint a remek Daemon
est Deus inversus. |
