GEROLD László

MEGLELT ÖRÖKSÉG
Tanulmányok, esszék, kritikák a XIX. századi magyar irodalomról, színházról, hagyományról és modernségről

A főként színikritikáiról, színházi tárgyú tanulmányairól ismert irodalmár újabb kötete a 19. századi magyar irodalom olyan nagyságairól közöl írásokat, mint Katona József, Petőfi Sándor és Madách Imre. Gerold László nézőpontja ezúttal is jellegzetesen színházi: írói portréit egy-egy drámai alkotás - a Bánk bán, a Tigris és hiéna és Az ember tragédiája - színpadi megjelenítéseinek elemzésével ötvözi.
Első írásában a szerző vitatkozik a Bánk bán némely jelenetének közkeletű értelmezésével. A dráma egy-egy mozzanatának átvilágításával bizonyítja, hogy a "Bánk bán írója semmiképpen sem elégszik meg a felszín bemutatásával, merészen leszáll a mélyrétegekbe, vállalja az összetettség kalandjait, mert érzi ennek többletértékét." A Bánk bán modernsége című tanulmány a korábbi és az utóbbi évtizedek Bánk bán előadásainak aktualizáló-korszerűsítő tendenciáját vizsgálja Hevesi Sándortól Németh Antalon és Major Tamáson át egészen Berényi Gábor 1987-es interpretációjáig. A Katona József-fejezet harmadik írása a szabadkai Bánk bán előadások múlt századi történetét tekinti át - a régi színlapokkal, emlékezésekkel, színikritikákkal igazolt tényeket, adatokat, ismét tágabb kor- és befogadástörténeti összefüggésekbe ágyazva. Gerold László Petőfi és Madách műve kapcsán is ugyanazt az alapproblémát feszegeti: van-e a Tigris és hiénának, illetve a Tragédiának mához szóló mondanivalója. Mint a Kortársunk a drámaíró Petőfi című tanulmányból megtudhatjuk, a költő egyetlen drámájának sorsa maga is drámai, hisz egészen 1967-es felfedezéséig mostohán bánt vele a kritika. Érdemtelenül mostohán, tehetjük hozzá, mert "a Tigris és hiéna tartalmaz olyan jegyeket, melyek napjainkban történő színpadra állítását jogossá teszik; eszközei, tartalmi és formai megoldásai közt szép számmal van ma is korszerű." Eme állítás igazolására tesznek meggyőző kísérletet Gerold László elemzései, utalva egyebek között a mű bizarr-groteszk vonásaira vagy a benne fellelhető Shakespeare-reminiszcenciákra.
Madách Imrével - az előzőekhez hasonlóan - három tanulmány foglalkozik. Az első írás az elmúlt húsz év néhány Tragédia előadásának új megoldásait idézve segíti az olvasót egy "valóban másféle Tragédia-olvasathoz"; a második a madáchi mű színpadi kronológiájának fontosabb állomásait vázolja fel, különös tekintettel szabadkai utóéletére; a harmadik pedig Egy Tragédia-fordításról, a szerb Vladislav Jankulov munkájáról értekezik. A kötet második - kisebb - részét kitevő írásokat Irodalomtörténet és modernség címmel foglalta össze a szerző. Többségében pályatársai (Sinkó Ervin, Szeli István, Bori Imre, Szegedy-Maszák Mihály) irodalomszemléletét elemzi, méltatja Gerold László, bepillantást nyújtva az irodalomtudomány néhány kortárs művelőjének műhelyébe.
A komoly filológiai igénnyel és felkészültséggel megírt tanulmányok a dráma- és színházelmélet, illetve -történet iránt érdeklődő (szak)emberek, magyar szakos tanárok, bölcsészhallgatók számára forrásértékű olvasmány.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez