GÖRGEY Gábor

A HOMÁR PÁNCÉLJA

Görgey Gábor regényfolyammá terebélyesedett vállalkozásának ezt a darabját természetesen azok is bátran kezükbe vehetik, akik az előzményeket nem olvasták, ám igazi sajátosságait csak azok értékelhetik, akik már jól ismerik a narrátor-főhős korábbi kalandjait, akik tájékozottan mozognak családi és szerelmi viszonyai sűrűn szőtt hálóiban.

Ezúttal két fő témája van a regénynek; az egyik a kitelepítés időszaka (erről ugyan már sok mindent elárult, előrevételezett a korábbiakban, igazán azonban e műben bontja ki nagy témaként), a másik egy velencei utazás a nyolcvanas évek végén. Ez a velencei kaland az, ami sajátos látószöget ad a műnek. Velencében ugyanis nemcsak intellektuális (és erotikus) kalandozásainak nosztalgikusan vágyott színhelyére érkezik meg a főhős, de itt szembesül - egy öreg barátján keresztül - azzal is, hogy hozzá (pontosabban szüleihez) hasonló régi értelmiségiek, a nagypolgári-úri Magyarország finnyás ízlésű rétege miként élte meg - nyugatról nézve - a magyar történelem utolsó négy évtizedét.

Fikció és valóság bűbájosan keveredik a műben, beszélgetésnek, borozgatás közben való kvaterkázásnak álcázva például remek Márai-esszé is olvasható a regényben (és persze kitűnőek a rájátszások is Márai Velence-élményére, Casanova-regényére - Vendégjáték Bolzanoban, - ezen keresztül a magyar irodalom Görgey által remekül kiemelt Velence-motívumára). Akit azonban a kultúrtörténeti, történelmi, irodalom- és művészettörténeti vonatkozások kevésbé érdekelnek, az is élvezettel, izgalommal, kíváncsisággal olvashatja a művet, amely sok szempontból Szerb Antal neofrivol esszé-regényeire emlékeztet, megtetézve persze az ötvenes évek, a kitelepítés, az ávósok uralta Pest félelmetesen pontos képeivel-történeteivel.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez