|
GRENDEL Lajos
THÉSZEUSZ ÉS A FEKETE ÖZVEGY A Thészeusz és a fekete özvegy szerves folytatása Grendel Lajos előző regényének, a Szakításoknak. Olyannyira az, hogy mindjárt az élén a Szakítások szereplőjének, Halápi Gusztáv özvegyének a levele olvasható. Mint tudjuk, Halápi elhalálozott, özvegye pedig feltette, hogy a szakításokban főszerepet játszó Szemere Ákoshoz fog férjhez menni, éppen ezért - utólag tiltakozik leendő házastársa korábbi beállítása ellen. Természetesen jogtalanul, hisz Szemere valóban az a gátlástalan szívtipró, akinek viszont az özvegy nem hajlandó (saját jól felfogott érdekében) elismerni. Az új regény végig él a régebbire való utalásokkal, rájátszásokkal, allúziókkal, és bár a nagyon ravasz olvasók önálló műként is élvezhetik, a rejtvényfejtésben kevéssé járatosak jobban teszik, ha először a Szakításokkal ismerkednek meg. Mert a Thészeusz, amelynek címszereplője természetesen Szemere Ákos, olyan bolyongásokat, szellemi és szerelmi kalandokat "énekel" meg, amelyek hősei vagy a korábbi regényből ismerősek, vagy az ott felvázolt gazdag embergaléria és -tipológia még hiányzó, ám a szerkezetből kikövetkeztethető "üres foltjainak" betöltései. A gazdagon kavargó, a mintául vett antik hősre tett célzásokban és analógiákban is gazdag regény központi témája szexus és szellemi élet, értelmiségi és kisebbségi lét szerves összefüggése; a kielégülés keresése, ahol is a felismerések, pontos megfogalmazások, történetfilozófiai tézisek megalkotásán érzett kielégülés éppúgy metaforája a szexuálisnak, mint fordítva. Grendel bravúrosan játszik az olvasóval, a posztmodern regény szinte minden eszközét mozgósítja, hogy az érzékiből az intellektuálisba, a szellemiből az erotikusba való áttűnéseket minél szellemesebben, sokértelműbben valósítsa meg. A könyv a felvidéki magyar próza útkereső irányzatáról hitelesen tanúskodó, jelentős alkotás - elsősorban mégis a posztmodern regény kedvelői értik-értékelik majd igazán. |
