GRENDEL Lajos

VEZÉRÁLDOZAT

A dunaszerdahelyi Nap Kiadó Metszet elnevezésű sorozata úgy készül, hogy nem az alkotó válogat saját korábbi munkáiból, hanem a vendégül hívott pályatárs, eszmetárs állít össze sajátos nézőpontú életmű-metszetet. Ezúttal Temesi Ferenc válogatott Grendel Lajos novelláiból, főként a Bőröndök tartalma című kötet anyagából és Az onirizmus tréfáiban megjelent kisprózákból.
Ma már bizonyításra nem szoruló tény, hogy Grendel Lajos föltűnése a szlovákiai magyar irodalomban új fejezetet nyitott a kisebbségi próza történetében. Ő - eltérően a korábban csaknem egyeduralkodó emlékező jellegű, élményalapú, vallomásos hangú, közösségi sorskérdéseket megjelenítő epikától - a tárgyilagos, ha tetszik, a fölülről szemlélő optikát, a hűvös távolságtartást hozta be a szlovákiai magyar elbeszélő irodalomba. Nem annyira a maga élményeit önti formába, inkább az alkotás lélektani folyamata, esztétikai gondja vezeti el a világ pontos értelmezésének hivatásához, míg írói énjének legészrevehetőbb megnyilvánulása az önirónia. "Személytelen" előadásmódját többféleképpen humanizálja: olykor különös alakokat jelenít meg vagy jellemvonásokat sarkít (Bőröndök tartalma), máskor megoldhatatlanná bonyolított, drámai helyzeteket teremt és élez a végtelenségig, miközben egymásba játszatja a valóságot és a fikciót (Szemérmes beszámoló egy álom közepéről). Az író alapkérdése végül is az: segítenek-e az általános és örökérvényűnek gondolt emberi értékek és hagyományos erkölcsi szabályok a zilált jelenben az emberileg elfogadható életpálya megfutásában? Hogy válaszra találjon, olyan konfliktusokat teremt, amelyekben egy-egy tett, gesztus erkölcsileg talán elítélhető, emberi motívumai mégis vállalhatók (Pogány apokalipszis; A szabadság szomorúsága). A valósággal szembekerülő morál dilemmája - mint olyan gyakran Grendel novelláiban - megoldatlan marad, az állásfoglalást az író a "gyanútlan" olvasóra hagyja.
E novellisztika hangsúlyosan 20. századi és kelet-közép-európai; tematikája, motivikája, kulturális hagyománytudata, utalásrendszere, a szereplők ösztönös gesztusaiban megnyilvánuló reminiszcenciái szempontjából ilyen, mégis ízig-vérig modern írásművészet ez, és nem pusztán eszközhasználata miatt, de egyetemes érvényű mondandója okán is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez