|
HÁY János
ISTENEK
A prózaíróként és verselőként egyaránt jelentős Háy János - előző kötete
(Valami nehezék) és a mostani alapján úgy tűnik föl - tematikus,
egyetlen életszegmens világát versekben közreadó köteteket jelentet meg. Míg
legutóbb a szerelmes vágyakozás lírai darabjait tette közzé, most a család, a
hajdani szülő-gyermek kapcsolat élményanyagát önti formába. Mitikus aura veszi
körbe a gyermekkort, a szülőket, nagyszülőket, rokonokat, és mindez olyképpen
is megjelenik e versekben, hogy a beszélő kisgyermek számára a felnőttek
valóságos istenségek, erős, hatalmas, mindenható lények (A teremtő;
Az igazi isten; Az atya; Apa; Apa és anya stb.),
akik esendőségeikben, hibáikban és vétkeikben is óriások: a családját elhagyó,
külföldre távozó apa képe egy indián istenként tűnik föl a gyermek előtt;
ritkán látott nagybátyja a világ minden titkának tudója. Végül a magára
hagyott fiú valóságos legendáriumot, mitológiát von a szülők alakja köré
(Mikor nagyapáé kra talált a fiúisten; Nevelőszülők;
Istennő; Föld stb.). Ez a szülő-isten képzettársítás involválja
a formát, melyet röviden szürrealista imádságnak lehetne nevezni. Karakteres,
ám finom hullámzású ritmus, rafináltan, de nem túlbonyolítottan kidolgozott
sor-, rím- és strófaszerkezetek, finom variációjú refrének, képkettőzések,
gondolatritmusos lüktetés, szójátékok, kifejező és fölidéző stílus hálójában
jelenik meg a folyton fölfelé tekintő, ámulva figyelő kisfiú arca, könnytől
fátyolos, mégis tisztán látó nézése. Úgy szólnak ezek a versek, hogy minden
olvasónak alkalmat teremtenek - a rendkívüli műélvezet mellett - az
emlékezésre, a maga hajdani élményeinek fölidézésére, azt a varázst nyújtva,
hogy "a mese rólam szól". Igaz, szép és tanulságos versek gyűjteménye a kötet,
mely - minden líraolvasónak érdemes a megkülönböztetett figyelmére.
|
