Georg Wilhelm Friedrich HEGEL

ESZTÉTIKA

Hegel esztétikai rendszere a klasszikus polgári művészetfilozófia legrangosabb teljesítménye. Az alapvető, háromkötetes esztétikai elméletet rövidítve, de meggyőző válogatásban adja közre a kötet. A hegeli filozófia fejlődésfelfogása szerint az objektív természet létrejöttével a szellem természetté idegenedett el önmagától. E különválás megszületése az objektív világ elsajátítása során jöhet létre, ebben a folyamatban teremti meg önmagát az ember. Az elidegenedett objektum visszaszerzésében szán kitüntetett szerepet Hegel a művészetnek. A művészet feladata az, hogy a tárgyakban, jelenségekben jelenlevő eszmét megragadja, kifejezze. Itt Hegel az eszmény kategóriáját vezeti be, melyet az eszme és az anyag egysége alakít ki és voltaképpen azonos értelmű az esztétikai szép jelentésével. A művészet lényege tehát, hogy egyedül képes érzékletesen, szemléletesen megjeleníteni az anyagon "átsejlő" eszmét.

Az eszmény történetisége (második rész) három stádíumban ragadható meg Hegel szerint, s az eszme és az anyag viszonyának különbözősége határozza meg a három művészeti forma karakterét is. Ahol az anyag túlteng az eszmén, szimbolikus művészeti forma jön létre (ókori Kelet művészete, héber zsoltárok, hindu eposzok stb.). A klasszikus művészeti forma hozza meg eszme és anyag tökéletes megfelelését (görög szobrászat, homéroszi eposzok), míg a romantikus művészeti forma korszakát már az eszme felülkerekedése jellemzi, felbomlik a klasszikus harmónia, a kiegyensúlyozottság, az eszményi egység (a szellem visszavonul az érzékletességből, az előtérbe kerülő tudomány "megöli" a művészetet - példa itt a feudális és a polgári művészet). A hegeli filozófiában így a művészet az abszolút szellem feltárulásának első nagy szakaszát jelenti. Az abszolút szellem az érzéki szemlélettől (művészet) a képzeleten át (vallás) a fogalmiságig (filozófia) fejlődik.

Hegel impozáns rendszerét mindezeken túl a műnemek és műfajok elemzése, számos elméleti tétel időszerűsége teszi a filozófia, az esztétika és az elméleti irodalomtudomány egyik nélkülözhetetlen alapművévé.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez