Ernest HEMINGWAY

HALÁL DÉLUTÁN

Az író életművében nagy szerepet játszik a bikaviadal, az aréna, az ember és állat nagy konfliktusa, az állandó élet-halál veszély, a szüntelen kockázat. Korai alkotói korszakából való műve, a bikaviadalokról szóló tanulmányok kétségkívül legélvezetesebb darabja.

E műben két síkból bontakozik ki az író mondanivalója: egyrészt a viadalok tudományos hitelességű ismertetéséből, a tenyésztés, a felkészítés, a viadalok, a mesterségbeli fortélyok pontos leírásából, másrészt az író etikájának, életfilozófiájának summázatából. Az életfilozófiát semmiképpen sem bölcseleti tételek szigorú vagy lazább rendszerbe való átdolgozása jelenti; hanem az eseményekből, a leselkedő halál állandó közelségéből, a férfias helytállásból fakadó tapasztalás, tudás sugallja. Az író szerint a bikaviadal tömör, jól szerkesztett dráma. A szó angolszász értelmében nem pontos, "azaz nem egyenlő esélyű vetélkedés a bika és az ember között. Erre még csak kísérlet sem történik. Inkább tragédia.

Ebben a tragédiában az emberre veszély, a bikára biztos halál vár." A bikaviadal, miként általában a színházi játék, hármas tagozódású. Az első részben a bika a lóháton ülő pikadort támadja, ami elég gyakran a ló felöklelésével végződik. A második részben a banderillerók megfuttatják az állatot és párosával bevágják a nyaka mögé hegyes botjaikat. Az utolsó felvonásban a matador a kendővel megfelelő helyzetbe hozza a már elfáradó, de dühöngő állatot, és szemtől-szemben, a két szarva között áthajolva, a hagyományok által szigorúan előírt módon adja meg a halálos döfést.

Az író könyvében megjeleníti a leghíresebb torrerókat, közöttük Belmontét és Joselitót, akik már szinte dekadens művészetté, a spanyol etiketthez hasonló cifra, szertartásos látványossággá fejlesztették a viadalt. A könyvben nagy helyet kap a spanyol táj, a tűző nap, a kisvárosi kocsmák hangulatának leírása, a torrerók tündöklésének és hanyatlásának rajza.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez