HERMANN István

A GICCS

A könyv annak bizonyítását tűzi ki célul, hogy ha a fontos és haladó művészeti törekvéseket a tömegek elutasítják, azért teszik, mert kulturálódásuk, ízlésfejlesztésük elmaradott. A szerző szerint az elitkultúra és a giccs közti szakadék létezése csak nyugaton vethető fel. Nálunk a giccs ellenpólusa a népkultúra. Legyőzésének lehetőségeit a népkultúra és a selejtes, giccses termékek között létrejövő, kibékíthetetlen ellentét tudatosítása kínálja.

A nagylélegzetű tanulmányt a jelenség eredetének áttekintése vezeti be. A giccs közismert érzelmessége, hazugságai, kapcsolata a szenny-irodalommal, mind csupán a probléma egy-egy oldalát ragadják meg. Megteremtése tulajdonképpen - Napóleonhoz fűződik, akinek figurája minden későbbi giccs modellje. A szó az 1870-es években kerül közhasználatba, ugyanakkor, amikor - az irodalomban - Marlitt, Feuillet, Courths-Mahler aratnak példátlan sikereket. Érdekes a műnek - Hermann Broch nyomán írt - fejezete a giccsemberről. Musil prózai hőseiben fedezi föl az ilyen embertípus jellemvonásait. A giccs "fenomenológiájának" vázlata döntő módon elemzi szoros kapcsolatát a látszattal, az egzotikum alantas kihasználását, a természetesnek természetellenessé, a természetellenesnek természetessé válását a giccses műalkotásokban. Tartalmas fejezet foglalkozik a társadalmi hitvallással, ezt az úgynevezett közvetett hazugságban fedi fel. Részletesen elemzi modernkori történelmi felvirágzását az imperializmus és fasizmus korában (agresszív, tudatos antiintellektualista giccs). Érdekes eszmefuttatások határolják körül a modern manipulációs korszak giccsét, mely a tömegkultúrához való viszonyban csúcsosodik, ahol a kellemesség a legmagasabb esztétikai kategória. Leleplező a katarzissal, mint központi kategóriával való rossz viszonya. Agitatív, publicisztikus jellegű a könyv summázata. (A giccs ellen). Itt egyértelműen kifejeződik, hogy mivel a giccs a konzervativizmus támasza, a fellépés ellene "közvetlen társadalmi érdek minden haladó társadalom számára". A befejezés hangsúlyozza, hogy a giccsellenes küzdelem nem megy romantikus antikapitalista, (közkeletűbben: egyszerű kiátkozásos) alapon. Viszont elősegíti, ha a szórakoztató szükségleteket mindenkor elválasztjuk a katartikus művészeti tevékenységtől, és minden határesetben esztétikai és szociológiai elemzést is végzünk a meghatározott pedagógiai cél érdekében.

A kiváló tanulmányt - mely mentes a szerző korábbi műveiben megnyilvánuló túlbonyolítástól és szárazságtól is - a könyvtárosok, népművelők és a pedagógusok nagy haszonnal forgathatják.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez