James HERRIOT

ÁLLATORVOSI PÁLYÁM KEZDETÉN

Herriot mulatságosan és kedvesen adomázgató könyveivel világsikert aratott. E kötete pályakezdésének éveiről szól. A fiatal állatorvos a nagy gazdasági válság vége felé nem egykönnyen talált munkát magának: a mezőgazdaság visszaesett, az állatorvosi szakma fő támasza, az igásló pedig már eltűnőben volt. Nagy várakozásokkal indult hát a yorkshire-i Darrowbyba, ahol Siegfried Farnon doktor segédorvost keresett. A bemutatkozó látogatás jól sikerült, s a fiatal doktor tüstént bekerült a szakma sűrűjébe. Viszont remekül összebarátkozott nemcsak gazdájával, a feledékeny, de aranyszívű Siegfrieddel, hanem annak mihaszna öccsével, az állatorvosi egyetemről lustasága miatt kibukó, szoknyavadász, iszákos Tristannal is, s lassan a környék kevés szavú, kritikus és fukar gazdái is megkedvelték. A félszeg fiatalember szakmai látogatásai során beleszeretett Helen Aldersonba, az egyik helybéli özvegy gazda tündérszép lányába, s némi tétován botladozó udvarlás után megkérte a kezét, Siegfried pedig erre nagylelkűen társul vette maga mellé, s már indulhattak is a nászútra - kettesben tehén-tébécét szúrni.

A kötetnek ezúttal is a mulatságos történetek, anekdoták, fura, különc figurák pompás leírása adja a savát-borsát. Felejthetetlen egyebek közt Mrs. Pumphrey Tricki nevű palotapincsije, "aki" meghívókat küld ki a születésnapi partijára, bár a doktornak nála jóval nehezebb "páciensei" is akadnak, a farfekvésű borjútól kezdve a cigány beteg lováig. Az állatorvoslás antibiotikumok előtti hőskorának bemutatása mellett az író a szépséges tájat és annak sajátos népét is élénk színekkel ábrázolja. A könyvet a szerző humora és kedves öniróniája élvezetes és szórakoztató olvasmánnyá teszi.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez