Artur HEYE

A NYUGAT PEREMÉN
Prémvadászokkal, halászokkal, aranyásókkal Alaszkában.

Mint ahogy az alcím is jelzi, Heye könyvének színtere Alaszka, a prémvadászok és aranyásók földje, az ifjúkorból emlékezetes izgalmas- kalandos regények színtere. Ezt a földet, s lakóinak a természettel vívott harcokkal teli életét mutatja be a romantika fátyla mögötti teljes valóságában. Olyan emberekkel ismertet meg, akik életük legnagyobb részét, hosszú évtizedeket töltenek a magányban, s csupán évente egyszer-kétszer hagyják el vadász- és halászterületüket, amikor prém- és halzsákmányukat értékesítik a legközelebbi, három-négyszáz kilométerre fekvő, városnak nevezett, valójában isten háta mögötti településeken. A szerző és felesége, hogy Alaszkában tartózkodásuk anyagi feltételeit biztosítsák - először feles társként dolgoznak az egyik öreg prémvadásszal, később önállóan, vadászattal, halászattal, aranymosással keresik meg kenyerüket. Ez az élet nem nélkülözi a veszélyeket, a kalandokat, s a városhoz szokott ember számára szinte elképzelhetetlen nehézségeket. Az így szerzett tapasztalatok közlése nemcsak tudósít a távoli világ életéről, hanem olyan közelségbe hozza, mintha az olvasó maga járta volna végig az utat.

A trapperek életének veszélyei és nehézségei mellett Heye meglátja a szépet és jót is. Megmutatja a "magas észak" zordságában is csodálatos tájait, s a magányban élő, ennek következtében többnyire különc emberek nagyobb részének egyenes, becsületes jellemét. Ismert humora e kötetének is sajátja és a mulatságos történetek leírásával kitűnően szórakoztat. A könyv nemcsak a felnőttek, hanem a tizennégy éven aluli gyerekek olvasmánya is lehet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez