Gert HOFMANN

VAK VEZET VILÁGTALANT

1589-ben elkészült Pieter Brueghel megrázó festményével, a Vak vezet világtalant cíművel. A regény tulajdonképpen ennek az alkotásnak a keletkezéstörténete.

A vásznon "egy sokfejű, de egységes és egyformán gondolkodó, a tó felé tartó család" látható, a világtalan tévelygők. Ripolus, akinek a leghosszabb a botja, "mint egy öreg vezérürü, megy csak és megy, mindig balra, mi meg a nyomában". Vállába kapaszkodik a megvakitott tolvaj, majd Balthasar, s a valaha katona Bellejambe, a sor végén Malente baktat. Hofmann láttatja a vakokat, a megalázottakat, kitaszitottakat, akik eltorzult arcukkal bújnak-vánszorognak rongyos ruháikban. A festő pedig kétellyel-reménnyel hiszi, "hogy egyszer meggyőzően tudja majd ábrázolni az emberi kiáltást", a szájüregből kitörni látszó sikoltást, a tapogatózó vánszorgás esetlen mozdulásait a cél felé - a tóparti ház felé, hogy földre-estükben, vízbebukásukban festhesse meg őket. A vakok pedig érzik a végtelenbe vesző tájat, az utat, ami nem tudni, hová vezet, mégis mindig előrejutnak. Mert azon a reggelen jött a kopogtató, s mondta, hogy menniük kell, ahhoz a tóparti házhoz, ahol a festő él. És vándorlunk mi is velük, látó-vakokként, ugyanabban a tél végi, holland kopár tájban, ugyanabban az éjszakában. "A vásznon pedig, ahogy a jó barát mondja, a felesleges és csúnya vakok gyors átalakulása történik igazi és szép és szörnyű mindannyiunkat elragadó képpé." Gert Hofmann művészi hűséggel formálja regénnyé Breughel gyötrelmes-gyönyörűen élő festményét, ahogy e világtalan világ vakjainak sorsát látja és láttatja. A sajátos szerkesztésű párbeszédeivel és leírásaival szimultán kiáradó filozófiai, lírai ihletettségű könyv az ember és a művészet alapkérdései iránt fogékony olvasóknak kínál nem mindennapi olvasmányt.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez