Friedrich HÖLDERLIN

VERSEK; HÜPERIÓN VAGY A GÖRÖGORSZÁGI REMETE
(A verseket Rónay György válogatta; fordította: Bernáth István)

A német irodalomtörténetnek a huszadik századig szinte "botránya" volt Hölderlin költészete. Nem sorolták be sem a romantikusok első (jénai), sem második (berlini), sem harmadik (sváb) iskolájába, de nem számították a klasszikusok csoportjához sem. Beosztani nem tudván, elsikkasztották nagyságát is. Jóval Goethe, sőt Novalis - horribile dictu - Uhland mögé sorolták. Először az irodalomtudomány szellemtörténeti irányzatainak nagyjai állapították meg róla a ma már általánosan elismert igazságot: minden idők egyik legnagyobb költője, a "tiszta" líra csak Goethéhez, Keats-hez hasonlítható nagymestere. Lényegében két lírai műfajban nyújtott nagyot: az elégikusra hangszerelt, látomásossá tágított, klasszikus vonalvezetése ellenére is romantikus "nagyversben" (Az éterhez; A szigettenger; Az ifjú a bölcs tanácsadókhoz; A német éneke; Menon panaszai Diotimáért stb.), valamint a pályája hosszúra nyúlt második felében csendes őrültsége idején alkotott epigrammatikus, enigmatikus, szakadozott, a legmodernebb líra hozadékát előlegző költeményeiben (Könnyek; Az élet felén; Búcsúnk után; Mint madarak vomulnak; Mi az ember élete? Az élet édességei stb.). A legjobb fordítók (Kálnoky László, Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Radnóti, Rónay György stb.) közös munkájaként született kötet minden költészetkedvelő "kötelező olvasmánya".

A kitűnő válogatás tartalmazza Hölderlin nagy levélregényét, a Hüperion vagy a görögországi remete című munkáját is. Ez az igen érdekes regény a címadó hős leveleit tartalmazza barátjához, Bellarminhoz, valamint (kisebb számban), szerelméhez, Diotimához. A levelek valódi prózaköltemények, elégiák, ditirambusok és rapszódiák, amelyekből a kevéssé járatos olvasó csak bizonyos nehézségekkel bogozhatja ki a cselekmény szálait, Hüperion "tanulóéveit", szerelmének kibontakozását és virágbaszökkenését, majd harcát a görög szabadságért (az 1770-es orosz-török háború idején), csalódását népében, amely még éretlen a szabadságra, majd csalódását a tanulmányaiban megismert németekben, amikor közéjük, a "barbárok" közé vezeti útja. A hatalmas, terjedelmes regényben azonban nem is a cselekmény a döntő, hanem az egyes levelek önmagában is megálló poétikuma, magasrendű tiszta lírája.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez