Aldous HUXLEY

SZÉP ÚJ VILÁG

Ford után 632-ben járunk azaz valamikor e jövő évezred derekán, egy minden ízében "tökéletesen" megtervezett és megszervezett társadalomban. A magas fokú gépesitésnek csak az szab határt, hogy az embereknek nem tesz jót a túl sok szabad idő (azért tartják fenn például a mezőgazdaságot, mert munkaidőigényes, az élelmiszereket különben szintetikusan is elő tudnák állítani), az égen helikopterek és menetrendszerű rakétajáratok röpködnek, az embereknek nagyszerű szórakozásokban van részük, ott a televízió, a "tapi" (a színes, hangos, szélesvásznú, illatos és taktilis ingereket is közvetítő film), a korlátlan szabad szerelem, a szabadtéri szupersportok. A munkájával mindenki meg van elégedve - az emberiség, a történelemben először boldog s ha mégse egészen, ott van a "szóma", a tökéletes kábítószer, az idegcsillapitó és az alkohol csodálatos pótléka, azok minden káros hatása nélkül.

Az össznépi boldogság az emberi tényező megtervezésén alapul: nemcsak hogy futószalagon állítják elő az öt kasztba osztott emberutánpótlást (az alacsonyabb kasztok tagjait eleve csökkentett szellemi képességekkel, "bokanovszkizált", mai szóval: klónozott sok-sok egypetéjű ikerből, akik egymás ideális munkatársai a lélektelen gyári munkában), hanem csecsenő koruktól hipnopédiával (alva tanulással) kondicionálják őket a fennálló állapotok igenlésére, minden kellemetlenség (öregedés, halál) elfelejtésére, a társadalmilag hasznos és helyes álláspontok elfogadására. Ebben a társadalomban nincsenek többé konfliktusok, ezért persze nincs helye többé sem a régi értelemben vett vallásnak, sem a művészetnek, de még a mélyebb emberi érzéseknek sem.

Ebbe a "szép, új világba" csöppen bele John, egy hagyományos törzsi társadalomban, indián rezervátumban született "vadember", hóna alatt Shakespeare összes műveivel. A kezdeti ámuldozás után John gyorsan kiábrándul, előbb szembeszegül, majd kivonul az elidegenedett társadalomból, de a konfrontáció kimenetele nem lehet kétséges: az őszinte, mély emberi érzéseknek és az igazi művészetnek nincs semmi keresnivalójuk, és nem is segíthetnek az egyénen, ezért John öngyilkosságba menekül.

Az 1932-ben íródott, világsikerű regényt ellenutópiának szokták nevezni, pedig irója alkalmasint szatírának szánta. A sci-fi apparátus meg a mulatságos ötletek és versikék (különösen a régi, torzító magyar fordításban) elfedték a mű alapvető keserű kiábrándultságát, amely mögött ott van az első világháború csúf emléke, a gazdasági világválság, a hagyományos értékek devalválódása miatti nosztalgia, és ott vannak a nagyon is valós félelmek: az elgépiesedett, elidegenedett világ, a társadalom általános manipulálása, a kommercializálódott tömegkultúra, és talán mindenek fölött a fasizmus fenyegető árnya. Huxley kétségkívül konzervatív gongolkodó volt, de sötét éleslátását sok mindenben nehéz kétségbe vonni. Örvendetes, hogy századunk egyik alapműve a hangoskönyvtári állomány része.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez