|
Henrik IBSEN
PEER GYNT
Shaw írta Ibsenről: "...senki sem kerülheti ki varázsát, akinek van
szeme, hogy az idővel porosodó felszín mögött felfedezze az időtállót
és modernet". A Peer Gynt értékei különösképpen időtállóak; ez a
költői nyelvében romantikus dráma mondanivalójában kiábrándultan
szakít a romantika fellengzős ábrándjaival. Peer, a megrögzött
hazudozó, akit nagyratörő álmai vezetnek, nem éri be az adott
valósággal, elhagyja faluját, anyját és szerelmét. Önmagát, legbelsőbb
énjét keresi a világban, de minden kalandtól visszaretten, "amelyből
nincs visszaút". Vagyont szerez, majd elveszít mindent; próféta lesz a
beduinok között, és császár az őrültek házában. Itt végre ráeszmél
saját őrültségére, vándorlásai értelmetlenségére, és hazatér a norvég
hegyek közé. Ám az öreg, fáradt Peer előtt megjelenik a Gomböntő, hogy
rosszul sikerült életét beolvassza a közös formába, s ő nem tudja
bebizonyítani, hogy mindig önmaga volt, tehát a halálban is jogosan
tart igényt egyénisége tiszteletére. Sem a manókirály, sem az ördög
nem hajlandó elismerni egyedülvaló egyéni lényegét, s már úgy látszik,
hogy a Gomböntő kanalába kerül, amikor eljut régi kunyhójához,
amelyben ott várja Solvejg, régi szerelme. Az ő hűsége megváltja a
haláltól, a Gomböntő haladékot ad.
|
