
IGNÁCZ Rózsa
ÜNNEPI FÉRFIÚ
A regény Szent László király életéről szól, de nem szokványos
történelmi regény: korabeli krónika, dráma, tanulmány, levelek,
vallomások, interjúk váltogatják egymást.
A mű három fő részre tagolódik. Az első (Pillanatok tükrében)
krónika formájában beszéli el hőse életét. A nép száján csodás
történetek terjedtek el a királyról: sziklából vizet fakasztott,
könyörgésre kövé vált a kunok pénze, egyedül ő ugratott át a
Tordai-hasadékon. Lengyelországi hadjáratát és szomorú halálát végül
drámai formában idézi fel a szerző.
A második részben (Káprázó időben) már az utókor szemével vizsgálja
az írónő a szent király alakját, akiről teljesen ellentétes vélemények
alakultak ki. Azt mondták róla, hogy tovább élt, mint a közönséges
halandók; némely krónikás szerint rettenthetetlen hős, erényes, a
lovagi eszme megszállottja; mások szerint csöppet sem rettenthetetlen,
inkább engedelmes, alázatos lélek. A középkori krónika szerint reális
gondolkodású államférfi, villámgyorsan határozó és bölcsen cselekvő,
ugyanakkor sokat tusakodik önmagával.
A harmadik részben (Ma - 1950-51) interjúkat olvashatunk; baráti
levéltöredékek vallanak a Szent Lászlóról kialakult képről.
Mindezekből azt szűri le Ignácz Rózsa, hogy hősének alakja
méltánytalanul szorult háttérbe Szent István mögött; szerinte László a
magyar történelemnek egyik legnagyobb egyénisége, aki megteremtette az
összhangot a pogány magyar hagyományok és a kereszténység között.
A könyv nyelvezete egyedülállóan szép, hol régies, hol rusztikus, de
mindenütt célratörően igényes.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|