ILLYÉS Gyula

KHÁRON LADIKJÁN

Naplórészletek, apró cédulákon írt feljegyzések, eszmefuttatások Ciceróról, Montaigne-ről, Dantéról; eszmebetétek a Shakespeare emlékét őrző Stratfordról, a cluny-i kolostorról; novellisztikus betétek félig fiktív, félig önéletrajzi figurákról. Ezekből az elemekből áll össze Illyés Gyula esszéregénye. A cím mitológiai utalása a halottak révészére, jelzi, hogy mindezt a halálra készülődés jegyében gyűjtötte egységbe az író. Nem számvető összegzés azonban a mű, nem egy eredményes élet koronának szánt utolsó darabja, nem is önéletrajz, vagy ars poetica. Egyik legnagyobb erénye, hogy nem is átlírizált merengő kesergés az öregség, a halál felett.

A könyv nem kíván mást, mint annak rögzítését, hogyan kerül szembe minden ember testének elhasználódásával, a halál lassú közeledtével. A rögzítés hangja mindvégig a szelíd önirónia, amely segít megőrizni a rálátást az öregedéssel előbújó rossz tulajdonságokra, a hiúságot próbára tevő apró torzulásokra. Az értelemmel felfoghatatlan elmúlás körüljárása, a mindennapi élmények leírása és a különböző gondolkodók felidézése e tárgyban, az elmúlás kitágítása az esszébetétekben a tárgyi világra is - mind annak a gúnyos, intellektuális fölénynek a megszerzését célozzák, amit az ember saját esendőségével, lassú rombolódás kisszerűségével szemben érezhet.

Illyés Gyula könnyedén veretes stílusa, s a könyv esszébetéteinek sokféle indázása révén a kötet nemcsak a hasonló problémákat megélő korosztálynak, hanem minden igényes, elmélkedésre hajló embernek szórakoztató olvasmánya lehet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez