Antti JALAVA

ASZFALTVIRÁG

Van egy közkeletű képzet a szociális biztonságot, jólétet garantáló svéd társadalomról. Jalava eredetileg 1980-ban megjelent, jól megírt, realista, drámai sodrású regénye e vonzónak tetsző világ periférikus árnyoldalát ábrázolja: a Svédországba bevándoroltakat, hazájukat, anyanyelvüket elvesztőket, a vendéglét keserveit, lelki, egzisztenciális, fizikai szenvedéseit hordozókat mutatja be. Így a mű témája a svédországi finn munkások, a lumpenlét határain tántorgók világának megjelenítésével egy általánosítható emberi helyzetet modellál: milyen traumákon, válságokon kell átmenniük az embereknek, ha gyökereiktől, legmélyebb kötődéseiktől megfosztódnak, és a társadalom mélyeiben milyen idegengyűlölettel, sokszor brutális agresszióval kell szembenézniük, s hogyan zuhanhatnak az önsorsrontás mélyeibe, avagy indulhatnak el a megkapaszkodás, az asszimiláció küzdelmes útján?
A regénynek kettős síkja van. A "főtörténet" egy párkapcsolat tragikus végkimenetelű históriája. Ennek a viszonynak az alapja: mindketten - a középkorú Erkki és Sirkka, a fiatal lány - gyerekkorukban, munkásszüleikkel kerültek Finnországból a jobb életlehetőségeket biztosító svéd világba, de alaptraumáikat ellentétesen élik meg. Erkki munkáséletet él, vállalva a kollégák sokszor brutális idegengyűlöletét is - ő belsőleg szabad, menedéke a szellemi létezés, az írói, fordítói munka, mellyel belső autonómiájáért küzd naponta. Gyengédségből, védelmező szeretetből összeáll azonban egy barátja - alig húszéves - húgával, Sirkkával, akit viszont az áttelepülés gyermekkori, családi traumái megállíthatatlanul sodornak prostitúcióiba, alkoholizmusba, tétlen tengődésbe. Albérleti hercehurcák, egymásnak támadó indulatok, tomboló otthoni botrányok eseményei a lány lelki-fizikai önpusztítása felé visznek.
A "regény a regényben" betétje az epikai konstrukció második síkja: Erkki - vélhetően hiteles életrajzi prózaként - itt Hannu néven egykori önmagát írja meg, az idegen környezetben kiskamaszként szerzett sebek analízisét végzi el, az ifjúkori világcsavargó életmód sok-sok emberi tapasztalatával, mely utat nyit az önmegismerés és önépítés felé. E múltbeli vergődések, sérülések érlelhetik meg a "fősíkon" ábrázolt Erkkit sokáig tartó, öngyötrő, megalázó vonzalmát, amely "sorstársához", a lányhoz kapcsolja a végső elválásig. Az olvasó ne számítson stilizációra: szikár keménységgel, célratörően formálja meg művét az író, melynek cselekménye mély emberi bugyrokba is eljut - a marginalizált életek szennyét, a hontalanná válás mélylélektanát felzaklató és meggondolkoztató elevenséggel jeleníti meg.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez