
JÉKELY Zoltán
JÉKELY ZOLTÁN VÁLOGATOTT VERSEI
Jékely Zoltánt sokáig a költők költőjének volt szokás tartani,
vagyis csak pályatársai vállalták, hogy a legnagyobbak közül
való; mára azonban a kritika is egyértelműen az első vonalban
jelölte ki helyét. A versolvasó közönség mindenkor kedvelte,
épp csak igazi nagyságát nem ismerte föl. Túl szépen írt,
túlontúl hagyományos, csaknem múlt századi módon volt költő,
nagyon is a klasszikus témákra - romantikus szerelem, fájdalom,
rettegő félelme a halálnak, a hagyományosan szép természeti
látványok (havasok, tenger, fenyvesek stb.) - koncentrált.
Annyira költői és poétikus volt, hogy ezzel már szinte ártott
hírének-nevének. Hangja is csaknem operaian szép és gazdag
modulációjú volt: orgonabúgáshoz, gordonkaszólamhoz, a bariton
szólistákhoz hasonlították. Mára kiderült, hogy - bár mindez
igaz - Jékely sokkal többszólamú alkotó, mint akár hívei is
sejtették.
A pazarul gazdag és szép felszín mögött iszonyú tragédiák
sejtelme húzódik meg, a bicsaklás nélküli énekhang pokoli
mélységek felett szárnyal, a szép látványok és tájképek,
gyönyörű nők és leányok megéneklőjének szeme van a rútra, az
alantasra. Jékely tud nyersen verista-naturalista lenni,
esztétikai minőségekben sokkal gazdagabb és változatosabb, mint
akárhány erről híres nemzedéktársa. A költő új arcképét
nyomatékosítja a most megjelent válogatás is.
Lator László
a hatalmas életműből úgy válogatott, hogy abból megismerhető
legyen az eddig nem ismert vagy félreismert Jékely is. Nemcsak
remek esszé-utószavában hívja fel a figyelmet a költő eleddig
eltakart vonásaira, a válogatás magáért is beszél, és igen sok
szempontból új Jékelyt revelál (Ballada a kóbor kutyákról;
Alvó koldus; A holdkóros; Éjjel a hómezőkön; A pince ajtajában;
A negyvenedik ősz; Egész világ stb.). Felfedezésszámba
mennek a persze már eddig is megjelent, csak épp kevés
figyelemben részesült bökversek, szatírák, Jékely szinte torz,
az abszurd felé hajló humorának termékei (pl. a remek A 272.
Tárgy leírása vagy A kő-ördög fohásza). - A kitűnő
kötet minden verskedvelő olvasónak örömet szerez majd.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|