JÓKAI Mór
A regény cselekménye a 17. századi erdélyi történelemhez
kapcsolódik, II. Rákóczi György elhamarkodott lengyelországi hadjárata
utáni években játszódik. A végső vereség előtt a fejedelem eliszkol,
Kemény Jánosra bízza csapatait, azokat a "tatár khán" elfogja,
"Krimiába" hajtja őket gyalog, a legaljasabb rabszolgamunkára fogja,
etetve moslékkal, traktálva korbáccsal, s iszonyú váltságdíjat
követelve értük. A szamosújvári "diaetán" seregestül felvonulnak az
asszonyok is, követelve, hogy a fejedelem váltsa ki rabszolgaságba
miatta került férjüket. Az önző fejedelem ezt megtagadja, sőt más
rábízott vagyont is megpróbál eltulajdonítani, ezért a rendek
leváltják, és a jó Rhédey Ferencet választják meg helyébe. A regény
egyik főhőse Damokos Tamás székely főkapitány, aki a krími
tatárrabságban embertpróbáló szerelmi kísértéssel küzd meg:
rabtartójának felesége, Kalme úgy akarja elcsábítaní, mint Putifárné
Józsefet. Amikor kiváltják, párbajban megöli a nála jóval nagyobb
termetű, otromba Buzdurgánt, a párbajt eldöntő kardcsapást azóta is
Damokos-vágásnak hívják. Legalább ilyen emlékezetes regényhős Czirjék
Boldizsár hadnagy, a "csernátoni ezermester", aki mindenféle ravasz
fortéllyal megőrzi, majd visszaszerzi Damokos váltságdíját. |