JÓKAI Mór

AZ UTOLSÓ BUDAI BASA; A DEBRECENI KASTÉLY



Jókai Az utolsó budai basa című történelmi elbeszélésében emléket állít a magyar vitézségnek, Petneházy Dávid hősiességének. A cselekmény 1685-ben indul. Abdurrahman basa, Petneházy és a tudós főimám, Ihámzádé a jövendőt vallatják egy varázsgömb segítségével. Az imám - Gábriel Péter barát, aki a várba férkőzött hogy annak gyenge pontjait kifürkéssze - megjósolja Buda elestét, sőt azt is hogy Petneházy tűzi elsőnek a magyar zászlót a várra. A jóslat, fordulatos cselszövések után beteljesül: Gábriel megmenti Petneházyt a lefejezéstől, helyette annak csalárd kedvesét ölik meg. Petneházy most elnyerné Kanizsay Borbála kezét, de vetélytársa, Funkensteini Funk Konrád császári zsoldos megmérgezteti.
A 17. században játszódik A debreceni kastély is. Debrecen egymást követő két bírája két ellentétes pólust képvisel: Keresztszegi Illés a katonai erények csillogtatója, Igyártó Mihály a békés megegyezés híve. Az idő az utóbbit igazolja, aki török és német között megóvja a város semlegességét. A kettős száműzetéssel végződő történetet a magánélet romantikus szálai szövik át.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez