KODOLÁNYI János

BOLDOG MARGIT

Kodolányi a harmincas években fordul a magyar középkor világához, az 193o-tól 1938-ig terjedő periódusban írja három Árpád-kori regényét. A Boldog Margit (1931), A vas fiai (193o) és a Julianus barát (1938) közé ékelődve mintegy megszakítja a két regény extensiv korábrázoló "folyamatát", s egy különös egyéni sorsot elevenít meg, az eszményhű aszkézis, a világtól való elkülönülés lélektani drámáját.

IV. Béla leányának kálváriájához Rákai Lea Margit legendája szolgáltatta az anyagot, kezdetleges jellemrajzzal, a hősnő tetteinek leírásával, a misztikus begina-mozgalom megörökítésével. Kodolányi regényének cselekménye voltaképp alig mozdul valamit előre; nem az eseménysor a meghatározó regényépítő elem, hanem a hősnőben lejátszódó, belső, lelki folyamat. A kolostori életrend naiv vagy látszataszkézise Margitot az eszmény mind tökéletesebb vállalására készteti: hamar átlátja, hogy egyedül Istennek tartozik felelősséggel. A kolostor farizeusaitól úgy különül el, hogy lassanként szinte tökéletesen "átéli magát" a transzcendensbe. A lélektani folyamat egyfelől ebben teljesedik ki, Margit minden egyéb aszkézisformát megszégyenítve magasodik méltó krisztusi jegyessé. Az író azonban tovább tágítja a mű közvetlen jelentésrétegeit. Margit vezeklése ugyanis - a király lányaként - a tatárjárás pusztító történelmi valóságához kapcsolódik. Nemcsak a Krisztushoz méltóvá válás formálja ezt a kivételes magatartást, de a történelmi tragédia erkölcsi értelmezése is. Margit úgy érzi, a katasztrófában a bűnöket torolja meg a sors - tehát IV. Béla lányának önként kell bűnhődnie népéért, mintegy neki k ell megváltania a pusztulás szélére sodort országot.
Nagy egyéniség és kisszerű környezet elégikusan elcsituló konfliktusa alkat és sors, egyén és történelem nagy példázatát foglalja egységbe. A kitűnő regény minden olvasónak ajánlható.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez