KORNIS Mihály
NAPKÖNYV
Kornis Mihály jelentékeny mű megalkotására vállalkozott-vállalkozik:
a mintegy kétszáz oldalas könyv, a végső
kétségbeesés lelkiállapotában kántált óriás-monológ - több ezer
soros invokációként, valószínűleg felvezetése egy hosszabb
lélegzetű, folytatásra váró prózaírói munkának. A Napkönyv -
amely a HOLMI című folyóirat számára készült folytatásokban -
tulajdonképpeni témája: az író, "Történetünk hőse" viszonya az
abszolútumhoz, a létezés teljességéhez, ami Isten jelenlétének
felfedezése a maga életében: "A szerelmemet akarom megírni [.]
A találkozásainkat, a bonyodalmas Történetünket.". Kornis
számára az elhagyott, meggyötört kutya motívumán keresztül -
"Aki már feladta. Mikor megmenekült." - értelmeződnek a
bűnösség, az önmegváltás, a hűség, a hűtlenség fogalmai. A
kötet egészében mindvégig jelenlévő alapkérdés, az írás mint
isteni kegyelem ("ami jönni fog, és aminek jönnie kell, az
alapja és oka annak, ami van") és mint a szerző személyes,
egzisztenciális problémája ("tizenöt éve nem tudom megírni A
KÖNYVET") - az éjjel-nappal állandó fogalmazáskényszer s a "Nem
tudok írni" érzésének együttállása. A legkülönfélébb hangokon
megszólaló lírai indíttatású, epikába (esetleg drámai
jelenetezésbe) torkolló önalalízis és az arra "rácsapó"
(ön)irónia kompozíciója adja Kornis én-prózájának
tárgyilagosságát, félelmetes őszinteségét. Az individuum
keresése, kimondásának kísérletei a főváros mítoszi színtereibe
ágyazódnak: a privát családtörténetből mitológia lesz ("Tömött
árnyékvilág") a "hétköznapi" most-véletlenek, a hallucinációk
és víziók kaotikus összemosódásában, egymásra játszásában. A
következetesen alkalmazott elbeszélői nézőpontváltások, az
egyes szám harmadik személyben az egyes szám első személyű
beszéd pontatlanságainak szüntelen beismerése, a szinte
megkettőzött én-ként létezést, ezt a huszadik századi kelet-közép-európai
értelmiségre oly mélyen jellemző attitűdöt sűríti
nyelvi formákba. - ".a hihetet- lensége miatt akarok hinni a
megújulásomban" - olvasható a szövegben egy helyütt. |