|
Kosztolányi Dezsőné HARMOS ILONA
TÜZES CIPŐBEN
Kosztolányi Dezsőné háborús emlékirata 1948-ban jelent meg először a Káldor Könyvkiadónál.
Két korábbi műve, a Kosztolányi-életrajz és a Burokban születtem című a
közelmúltig kéziratban
heverő visszaemlékezés elkészülte mögött is hasonló motivációt sejthetünk: mindkettő tragikus
események, nehezen túlélhető életszakaszok nyomán íródott. Az emlékíró egyszerre elégíti ki
ezekben a művekben egymástól elválaszthatatlan irodalmi és pszichológiai szükségleteit: az írás
fontos önkifejezési eszköz számára, ugyanakkor lehetővé teszi az események megőrzését,
elhelyezését és megértését. A műben elénk táruló anyag kétségkívül dokumentumértékű, valós
eseményekből áll össze, ugyanakkor a művészi forma és szerkesztésmód arra utalnak, hogy a
szerző tovább akart lépni az események egyszerű rögzítésénél. A könyv néhány évvel korábbi,
egészen friss emlékeket dolgoz fel: az 1944 március 15-ével induló háborús év történetét.
A közelmúlttal párhuzamosan gyermekkori emlékek is felbukkannak, amelyek már a Burokban
születtem szövegében is olvashatóak. Ugyanúgy fokozottan személyes jellegű szöveggel állunk
szemben, mint a Burokban születtem vagy a Kosztolányi-életrajz esetében; ez a
személyesség
nem csupán abban nyilvánul meg, ahogyan saját magáról beszél, hanem abban is, ahogyan
környezetéhez viszonyul. Önmagát szinte mindig a környezetével való kapcsolatában ábrázolja.
Két legfontosabb pólusa ennek a kapcsolatrendszernek a háborús társadalmi-politikai környezet,
illetve Kosztolányiné fia, a huszonkilenc éves Ádám (a könyvben Iván) - az ellenséges külvilág,
és a hozzá legközelebb álló személy, akivel kölcsönös egymásrautaltságban rendezkednek be a
túlélésre. |
