LATOR László

ÖSSZES VERSEI

Lator László eredetileg Őserdő című, tervezett kötetét 1948-ban, közvetlenül a megjelenés előtt betiltotta az akkoriban már működő Országos Könyvhivatal. Következésképp Lator első valóságos verskötete, a Sárangyal csak huszonegy évvel később került elő. Bár közben és a további évtizedekben a szerző műfordítói és esszéírói munkássága több kötetben kiteljesedett, költészete a késleltetett indulás miatt voltaképpen csak most jutott el az elejétől máig tartó bemutatkozásig. Mivel legutóbb lírai gyűjteménye is pótlás volt még a kiadatlanul maradt korai (1946-1950) termésből (Sötéten, fényben), sajátosképpen a mostani összes versek végére is ez a harminc ifjúkori költemény került, melyeket Lator a Sárangyal kötetbe még nem vett föl. A többivel együtt olvasva, most látható, a maguk módján mennyire érettek voltak már ezek a későbbieknél álomszerűbb, kozmikusabb ihletű, tájjal, sorssal, szerelemmel és a fantáziált kozmosszal elegyített költemények is: A víz a víz; Félelmes napok; Fényben viharban pengeélen; Hallgasd hajnali szélben a hangot; Máriának. Kétségtelen azonban, hogy velük rokon mivoltukban is erőteljesebbek, az induló költő karakterjegyeiről is átfogóbb képet adnak a kötet első ciklusaiban található olyan versek, mint a Hajnali vázlat; Kagylóba, héjba; Reggel; Vihar; Már látod; A tenger éj; Most minden más lehet; Háborús töredék. A hatvanas évektől válnak - valamiféle földies töltés által is, a hajdan inkább szürrealista vonzalmú költő - versei egyre sűrűbbé, pontosabbá, egzisztencialistán drámaivá (Fehér- izzáson szénsötét; Fa a sziklafalon; Az udvar; Az áthevült bádogtető alatt; Határon; Piac; Nyárvég; A hallgató Berzsenyi).
Ami Latort mindenekfölött és legmélyebben foglalkoztatja: maga a lét, ez a "képtelen hívásra" való felelet, mikor "a csönd, a hang, a láz, a félelem" katlanában "egymásba habzik mélyben és magasban, / és nevet-formát keres, hogy kiváljon, / s erőt vegyen az egyhangú halálon"; mikor "az áthevült bádogtető alatt" a tojásokban, a "borzas-toll-meleg" alatt "az élet visszatódul önszívére"; amikor "Tavasz felé, tavasz felé. A ragyás deszkák résein / érezni melegét az ólnak, / a neszeket, a szalmaszín / üszőket, ahogy mozgolódnak." Az utolsóul idézett Hogy felelhessen valamit költemény a lét és halál s a folytatódás tárgyköréből való remeklés. Ezek közé, A teremtés; A szív a hús a csont; a Mikor kormozva csonkig égnek mellé kerültek a szerző legújabb "De profundis" versei - Hogy ezt hogy így értem de mégsem; Mert szomjúhozva mert kétségbeesve; A klinikán még egyszer; A sárga ruha. E megrendítő vallomások is tanúsítják: Lator a kevés szavú, de legkiválóbb költőink közé emelkedett. A verskultúráért kifejtett folyamatos munkássága mellett saját rendkívüli tehetsége jogán is érdemli, hogy kötetét minél szélesebb körben olvassák.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez